Belföld

Már nem nyomoznak a halálra forrázott 24 éves férfi ügyében

munkahelyi-baleset(210x140).jpg (Array)
munkahelyi-baleset(210x140).jpg (Array)

A Csongrád megyei rendőrfőkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Zsámár Dávid, a brutális üzemi balesetben 24 évesen meghalt munkás ügyében. A határozat nem jogerős, tudta meg az Index Zsámár Dávid szüleinek – egyben volt munkáltatóinak – ügyvédjétől.

Zsámár Dávidra 86 fokos víz ömlött egy csőből munka közben 2014. november 18-án a MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. gyárában, teste 86 százaléka megégett, hat nap küzdelem után meghalt.

A férfi szülei évek óta harcolnak igazukért, szerintük a gyár vagy a kivitelező cég (melynek családi Bt.-jük alvállalkozója volt) hibájából történt a baleset. A munkavédelmi vizsgálat azonban az ő felelősségüket állapította meg, hiába fellebbeztek, a döntés nem változott. A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadták a közigazgatási határozatot, ez az ügy folyamatban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik