Vadai Ágnes (Array)
Belföld

Vadai pert nyert Hende ellen

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 02. 04. 11:51

A volt miniszternek 100 ezer forintjába kerül, hogy hazudott a DK-s politikusról.

A volt honvédelmi miniszter megsértette az egykori honvédelmi államtitkár személyiségi jogait – döntött a Győri Ítélőtábla. Az ítéletről a nyugat.hu azt írja, hogy Hendének 100 ezer forintot kell fizetnie Vadainak, akitől saját költségén kell bocsánatot kérnie a Hír Tv-ben, a Magyar Nemzetben és az MTI útján.

A DK politikusáról még 2014 márciusában egy kampányfórumon Hende azt állította, saját honlapja kezelésére két céggel kötött szerződést, amiért ő feljelentette, az ügyészség pedig vádat emelt ellene. Ezt a Központi Nyomozó Főügyészség később cáfolta, a DK politikusa pedig keresetet nyújtott be jó hírneve, becsülete, és emberi méltósága megsértése miatt.

A Veszprémi Törvényszék korábban első fokon már neki adott igazat, és megítélte a 100 ezer forintos sérelmi díjat, de Hende fellebbezett. A Győri Ítélőtábla jogerős döntésével most jóváhagyta az elsőfokú ítéletet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MALAGA, SPAIN - MAY 21: Head Coach, Zinedine Zidane of Real Madrid celebrates their championship with his players after the La Liga final match between Malaga and Real Madrid at La Rosaleda Stadium on May 21, 2017 in Malaga, Spain. Burak Akbulut / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.