Belföld

200 milliós kártérítésért perelnek a szegregált roma diákok

Az indoklás szerint egész életükre szóló hátrány érte őket azzal, hogy rosszabb minőségű oktatást kaptak.

Szerdán elkezdődött az a per, melyben 63 roma tanuló követel kártérítést a Kliktől, a gyöngyöspatai önkormányzattól és a helyi iskolától a szegregáció miatt – írja a Heol.hu.

A Kúria tavaly állapította meg, hogy a gyöngyöspatai roma diákokat jogellenesen elkülönítették a nem romáktól, és alacsonyabb minőségű oktatást kaptak. A testület döntése szerint a gyerekeket ért hátrányért az államosítás után a Klik a felelős.

Tavaly decemberben az érintett gyerekek az őket képviselő alapítványi és önkéntes ügyvédek révén bírósági eljárást kezdeményeztek, hogy minden szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezer forintot ítéljenek meg számukra. Az összes követelés eléri a 209 millió forintot.

Az indok az, hogy a szegregáció miatt egész életükre szóló hátrány érte őket, elvették tőlük a továbbtanulás és a munkaerő-piacon való helytállás esélyét. A per előkészítésében az ELTE joghallgatói és önkéntes ügyvédek vettek részt, a perképviseletet térítés nélkül látják el.

A Klik, a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola és az önkormányzat a kereset teljes elutasítását kérte. A helyhatóságot képviselő ügyvéd azt mondta: ha jár is kártérítés, akkor is a követelés tizedét tartják reálisnak.

A helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke azt mondta: szégyen, hogy a Kúria ítélete után külön kénytelenek perelni az érintettek, ahelyett, hogy az elmarasztaló döntés után az állam tartotta volna kötelességének a gyerekek kompenzálását az elvesztegetett évek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik