Belföld

Ezért nem hallgatták ki Demszkyt a Hagyó-perben

hagyó miklós (Array)
hagyó miklós (Array)
Az ügyészség nem túl elégedett Hagyó Miklós büntetésével, ami persze nem jogerős. A fő baj, hogy semelyik félnek nem érdeke köpni a hatóságoknak. Demszkyt pedig nem lett volna értelme kihallgatni.

Nem volt törvényes alapja annak, hogy a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó perben kihallgassák Demszky Gábor volt főpolgármestert – mondta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője.

Újságírók a sajtótájékoztatóján felvetették, hogy egy olyan ügyről van szó, amiben a volt főpolgármester egyik volt helyettesének, egykori beosztottjainak felelősségét és egy fővárosi cégben történt visszaéléseket vizsgálták a hatóságok. A főügyész arra mutatott rá, hogy Demszky kihallgatásának feltételei sem gyanúsítottként, sem tanúként nem álltak fenn.

Egyik eljáró hatóság, így a bíróság sem látta úgy, hogy a meghallgatásától megfelelő bizonyítékok remélhetők.

A főügyész elmondta azt is, nem tud arról, hogy “vadásztak” volna a volt főpolgármesterre, vagy hogy olyan alkut ajánlottak volna Hagyónak: ha terhelő vallomást tesz Demszkyre, enyhébb elbírálásra számíthat. Demszky sem tett arra vonatkozó bejelentést, hogy vadásznak rá, a vádalku pedig államtitok.

Nem koncepciós eljárás volt

Keresztes visszautasította azt a szerinte minden alapot nélkülöző feltételezést, hogy kényszert alkalmaztak volna az eljárás során. A koncepciós eljárásra vonatkozó felvetésről elmondta, hogy feljelentésre indult az ügy és megfelelő bizonyítékokra épült a vád. Arra, hogy volt-e politikai nyomás az ügyben, a főügyész közölte, a politikusok különféléket nyilatkoznak, az ügyészség ezt hallja, látja, tudomásul veszi, de eljárásait ez nem befolyásolja.

A főügyész szerint a Hagyó-ügyben az egy héttel ezelőtti elsőfokú ítélet ellen többirányú fellebbezést nyújtott be az ügyészség. Azoknak a vádlottaknak az esetében, akiknek kimondta a bűnösségét a bíróság, az ügyészség törvénysértően enyhe büntetésekre hivatkozva jelentett be fellebbezést. Részben, mert azok mértéke a büntetési tétel középmértékét se éri el, részben pedig azért, mert azok végrehajtását felfüggesztette a bíróság.

Senki sem akar lebukni

Az ügyészség szerint ezek a szankciók nem alkalmasak arra, hogy a hasonló beosztásban lévő vagyonkezelőket elrettentsék a bűncselekményektől. Az egyetlen kivétellel bizonyítékok hiányában meghozott felmentő rendelkezések esetében az ügyészség a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbez. Az ügyészség szerint ezekben az esetekben is kétséget kizáróan bizonyított a vádlottak bűnössége. A fellebbezés célja, hogy a bíróság megállapítsa az igazságot és abból a megfelelő következményeket vonja le.

Keresztes Imre kifejtette, a vádbeli korrupciós cselekmények bizonyítása nehéz, hisz minden résztvevő érdeke, hogy ne derüljenek ki a történtek. A hatóságok számára azonban világszerte súlyponti kérdés az ilyen cselekmények elleni küzdelem, és így van ez a magyar ügyészségen is.

Példaként elmondta, hogy Hagyó-ügyben az egyik vesztegető maga, a szabad akaratából, nagy nyilvánosság előtt részletesen elmondta, miként történt a bűncselekmény, a nyomozás lezárása után azonban ezt ismeretlen okból visszavonta. Ám kényszer alkalmazására a terhelő vallomásról utóbb se hivatkozott. Keresztes szerint ebben az esetben meg kellett volna állapítani a bűncselekményt. A főügyész hozzátette, a fellebbezés végső formájáról majd az írásba foglalt ítélet ismeretében döntenek.

Első fokon felfüggesztett Hagyónak

A Kecskeméti Törvényszék január 26-án hirdette ki elsőfokú, nem jogerős ítéletét, amiben Hagyót hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte. Ugyanakkor a hivatali vesztegetés alól felmentették.

A további 14 vádlott közül Mesterházy Ernő egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadót felmentette a törvényszék. Antal Attilát, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatóját folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a törvényszék. Balogh Zsolt, a BKV Zrt. Antalt követő vezérigazgatója hasonló vádak miatt egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönt kapott. Felmentették minden vád alól Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, valamint három másik vádlottat.

A bíróság Hagyó Miklóst és Balogh Zsoltot kötelezte, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után kártérítésként egyetemlegesen fizessen meg a BKV-nak 39,6 millió forintot. A kétszer 15 millió forint átadásának vádja alól bizonyítottság hiányában mentette fel Hagyót a bíróság.

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a tizenöt vádlottból kilencet ítéltek el. Az elsőfokú ítélet szerint Hagyó és Balogh terhére a vádbeli 500 millió forintból 39,6 millió forint elkövetési értéket, Antal terhére a vádbeli 1 milliárd forintból 10,7 millió forint elkövetési értéket bizonyítottak, míg a másodrendű vádlott esetében a vádbeli 500 millió forintot egyáltalán nem sikerült bizonyítani – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik