Belföld

Nevelőintézetben tölti le az előzetest az anyagyilkos tinilány

A gyilkosságot a gyanú szerint elkövető 14 éves lány barátja sírt a bíróságon, amikor kiderült, ő is előzetesbe megy 30 napra.

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szolnoki Törvényszék az anyja megölésével gyanúsított 14 éves zagyvarékasi lányt, és a gyanú szerinti bűnsegéd barátját, egy 16 éves fiút – írja a Velvet. Bilincsbe verve kísérték be a rendőrök a megszeppent párost a bíróságra.

A fiút az anyja is elkísérte és végig nyugtatgatta, hogy mindenki mellette áll. A lány egyedül, rokonok nélkül érkezett. Együtt hallgatta meg a párt a bíróság. A fiú anyja is bement, de elszédült bent, a fia pedig elsírta magát és azt ismételgette:

Nem én tettem, anya, nem én tettem!

Végül mindketten 30 napra előzetesbe kerültek, amit egy nevelőintézetben fognak letölteni.

A nőt kedd este találták holtan a rokonok, a Velvet szerint 90-nél is több késszúrással végeztek vele. Emberölés miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen, majd a lányt és a fiút gyanúsították meg. Az indíték az lehetett, hogy az anya nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik