Belföld

Ketten is öngyilkosok lettek egy debreceni gimnáziumi osztályban

Novemberben egy fiú, rá két hónapra egy lány vetett véget az életének.

Figyelem!

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

Két hónapon belül két fiatal diák is öngyilkos lett a debreceni Szent József Gimnáziumban – írja a Blikk. Tavaly novemberben egy fiú, a múlt héten egy lány vetett véget életének, ráadásul osztálytársak voltak. Egyelőre nem tudni az okot.

Az iskolaigazgató elmondta: már az első haláleset után elkezdték az iskolai krízishelyzet kezelését, most pedig egy alapítvánnyal együtt dolgoznak egy olyan programon, melybe a diákok szüleit és külső szakembereket is bevonnak, lelki támaszt és orvosi segítséget is nyújtanak.

A lapnak megszólaló pszichológus szerint ha a fiatalok nem kapnak támogatást ebben az időszakban, akkor sokkal nagyobb problémák jelentkezhetnek. A serdülőkori tragédiák megelőzésében az odafigyelő család, a barátok, iskolatársak és tanárok segíthetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik