Belföld

A médiahatósághoz fordul az MSZP az Obama-beszéd miatt

Azt kifogásolja Tóbiás József pártelnök, hogy az MTI sokáig nem írta meg az amerikai elnök Magyarországot érintő beszédrészét. Az MTI szerint alaptalanak a vádak, idővel pótolták a mulasztást.

A médiahatósághoz fordul az MSZP Barack Obama amerikai elnök szerdai, a nemzetközi holokauszt-emléknapon a washingtoni izraeli nagykövetségén elmondott beszédéről szóló MTI-tudósítás miatt – közölte a párt elnök-frakcióvezetője csütörtökön.

Tóbiás József kifogásolta, hogy az első tudósításból kimaradt az a rész, amit az elnök Magyarországgal kapcsolatban mondott, és csak egy későbbi, bővített híranyagba került bele, miután más, “független” szerkesztőségek beszámoltak arról.

Az MSZP a médiahatóságnál vizsgálatot kezdeményez. Elfogadhatatlannak tartják a “folyamatos cenzúrát”, felszólítják az MTI-t, hagyjon fel “az elfogadhatatlan és értelmetlen gyakorlattal” – írták.

Védi a mundért az MTVA

Az MTVA sajtóosztálya szerint az MTI/MTVA washingtoni tudósítója Barack Obama – az MTI kiadásában 7.07-kor összefoglalt – beszédét a Washington Post tudósításának felhasználásával készítette el, ami pedig az AP helyszíni tudósítójának anyagára támaszkodott. Sem a Washington Post, sem az AP anyaga nem tett említést arról, hogy Obama Magyarországra is kitért volna – írták.

Miután az MTI szerkesztői a Fehér Ház honlapján megtalálható teljes szöveg alapján észlelték a Magyarországra tett kitételt, 15.10-kor “bővített anyagot” adtak ki, amiben szerepeltették mindazt, ami a beszédben Magyarországra utalt. Az MTVA szerint valótlan az az állítás, hogy a közmédia arra törekedett volna, hogy a jelzett beszédrészletet elhallgassa.

Több újságírói megkeresés is érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy az MTI Barack Obama amerikai elnök beszédéről írt…

Közzétette: MTVA Sajtóosztály – 2016. január 28.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik