Belföld

Kicsi hó, esetleg ónos eső

24.hu
24.hu

2016. 01. 24. 06:33

Ma már inkább csak keleten várható enyhe havazás, az autósok réme a Dunántúlon fenyeget.
Korábban a témában:

Vasárnap

Nagyrészt borult idővel indul a nap, de a Dunántúl nyugati felén napközben felszakadozik a felhőzet, ott helyenként néhány órára a nap is kisüthet. Az ország más részein is vékonyodik a felhőtakaró, de többnyire erősen felhős marad az ég. Ezzel együtt csökken a csapadék területi kiterjedése, a vékonyodó felhőzetből délután már csak kevés helyen eshet a hó. A Dunántúl középső részén kora délelőtt még előfordulhat ónos eső is. Nappal már csak a Dunától keletre gyarapodhat néhol 1-2 cm-rel a meglévő hóréteg, a Dunántúl több pontján erőteljes olvadás valószínű, ahol megélénkül az északnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 1 és 6, a Dunától keletre -4 és +1 fok között valószínű, a leghidegebb a Tiszántúlon lesz. Késő este -6, 0 fokra számíthatunk.

Hétfő

Eleinte erősen felhős idő valószínű, majd délután szakadozik a felhőzet. Szórványosan várható csapadék; nyugaton eső, ónos eső, keleten ónos eső, havazás egyaránt lehet. A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Kedd

Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, néhol szitálás, ónos szitálás előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

A héten tovább enyhül az idő, csütörtökön 10 fok is lehet.

Nem győzzük hangsúlyozni, NEM biztonságos korcsolyázni a tavakon. Szombaton beszakadt a jég egy férfi alatt a Balatonon.

Kommentek

Vasárnapi forgalom, időjárás, infók - Reggeli pakk
Halálra gázoltak egy gyalogost a 6-oson