Budapest, 2016. január 12.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke nyilatkozik a honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti egyeztetést követően a Honvédelmi Minisztérium aulájában 2016. január 12-én. A tárgyaláson a két kormánypárt mellett a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem vett részt rajta. Alkotmánymódosítást javasol a kormány, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Belföld

Mielőtt valaki azt hinné, hogy a Jobbik mentette meg a demokráciát

Lakner Zoltán
Lakner Zoltán

politológus. 2016. 01. 23. 11:10

Megfeneklett a hatodik alaptörvény-módosítás. A kormánypárt két szavazat híján a kétharmadot se tudja összehozni, nemhogy a négyötödöt. Azon kívül, hogy a még így is túlnyomó többségben lévő kormány az ellenzéket szidja, nem látszik, merre tudna most elmozdulni. Éppen ezért kérdés, hogy Orbánék mi végre kezdtek bele egyáltalán az alaptörvény-módosítási játszmába.
Korábban a témában:

Derült égből érkezett a bejelentés, hogy a kormány alaptörvényi szinten szabályozná a “terrorvészhelyzetet”. A négy évvel ezelőtt hatályba lépett alaptörvény eleve tartalmaz ötféle különleges jogrendet, amelyek közül több is alkalmas lehetne a terrorizmussal kapcsolatos helyzetek kezelésére. Nyilván minden törvény fejleszthető, de a mostani kezdeményezés mégiscsak arról szólt, hogy a kormány adott esetben hatvan napra szóló, harminc különböző területre vonatkozó különleges jogkörhöz juthasson, beleértve a média és az internet korlátozását és tartalmi kontrollját, a speciális költségvetési felhatalmazást, valamint a fegyveres erők bevetésének lehetőségét. Mindezt úgy, hogy a kormány maga állapítná meg, mikor áll fenn a terrorvészhelyzet. Erre mondták a bírálók közül többen, hogy a tervezet alapján “bemondásra” kihirdethető lenne a sokféle, akár a hétköznapokat és az alapvető jogokat is érintő jogkorlátozás.

A miniszterelnök arra hivatkozott, hogy a nyugati országokban megszokott felhatalmazást szeretné megkapni, ha a szükség úgy hozza. Simicskó István pedig azzal érvelt, hogy a vészhelyzeti jogköröknek azért kell a kormányhoz kerülniük, mert a parlamentet adott esetben nehéz lehet összehívni, az pedig idegen a kormányformánktól, hogy egyetlen személy, a köztársasági elnök élhessen ezekkel a jogokkal. A legutóbbi tragikus nyugati példa, a novemberi párizsi merénylet után valóban a köztársasági elnök rendelte el a rendkívüli állapotot egész Franciaországra, de csak tizenkét napra. Minden további hosszabbítás a nemzetgyűlés hatásköre. Az itthoni vitában is felmerült, hogy a kormány ilyen rendkívüli jogkört például csak 72 órára szerezhessen. Három nap alatt a 21. században a világ bármely sarkából az Országházba trombitálhatók a képviselők. A bírálatokat érzékelve Gulyás Gergely mintha már hajlandó lenne tárgyalni a terrorvészhelyzet mielőbbi parlamenti megerősítéséről, de továbbra is csak utólag, s a hatvan napos időtartamot illetően is engedne, megelégedne a felével.

Kontroll nélkül

Az egész alaptörvény-módosítás lényege pontosan az, hogy a kormány ne szoruljon előzetes, pláne minősített többséget igénylő felhatalmazásra az országgyűlésben, ahol jelenleg két hely hibádzik neki a kétharmadhoz. Ebben az értelemben beszélhetünk “felhatalmazási törvényről”, vagyis, hogy a kormány előre kéri a jogköröket egy rendkívüli szituációra, aminek a beálltát aztán ő maga nyilváníthatná ki.

Jellemzi a kormány szándékait az is, hogy az alaptörvény-módosításról ugyan összehívott egy többpárti egyeztetést, ám a résztvevőknek nem adott időt arra, hogy előzőleg érdemben megismerjék a tervezet. Közben a kormányzati megszólalók folyamatosan arra utalnak, hogy ők állnak a biztonság oldalán, az alaptörvény-módosítás ellenzői viszont a köznyugalom ellenségei, ha éppen nem egyenesen a terroristák szekértolói. Vagyis, az “egyeztetés” alatt erős nyomásgyakorlással igyekeznek rávenni az ellenzéki pártokat a módosítás megszavazására, lényegében azzal fenyegetve őket, hogy az “országvédelmi” propagandagépezet teljes erővel fordul ellenük, ha sokat húzódoznak.

Ki a kemény?

A kormánypárti számítás egyfelől a Jobbikra épülhetett. Elvileg ez az a párt, amelynek keményebbeket “kellene” mondania a Fidesznél. Különösen azt követően, hogy Orbán nem a centrum elzárásával állította meg a Jobbik “néppárti” offenzíváját, hanem a szélről támadva szorította vissza riválisát. Ezek után, vélhették a kormányoldalon, a Jobbik nem engedheti meg magának, hogy ismét “puhábbnak” mutatkozzon a kormánynál, ily módon nem meri majd elutasítani az alaptörvény-módosítást.

Kalkulálhattak talán azzal is a kormány környékén, hogy mivel a menekültügyben – amit a terrorveszély szinonimájaként kezel a kormányzati propaganda – a kormánnyal kritikus választók többsége is a kizárás és a szigor híve. A maradék szavazói elvesztésétől rettegő “demokrata ellenzék” így szintén belekényszeríthető lehet valamilyen kompromisszumba.

Egy ideig úgy tűnt, hogy a Fidesz számítása beválhat. A Jobbik egy hetes gondolkodási időt kért a honvédelmi miniszterrel tartott többpárti egyeztetés után, hogy alaposan megismerhesse a tervezetet. Az LMP egyértelműen elutasította, hogy a kormány parlamenti felhatalmazás nélkül jusson különleges felhatalmazáshoz, de a terrorveszéllyel kapcsolatos esetleges más alaptörvény-módosításról hajlandó lett volna tárgyalni. Az MSZP, amely a minisztériumi egyeztetésen részt sem vett, egyrészt elutasítja  “junta-kormányzást”, másrészt az általa “fércműnek” ítélt tervezettel szemben egy szakszerű biztonságfokozó javaslatot ígért. Az Együtt nehezményezte, hogy erről a készülő MSZP-s javaslatról csak a sajtóból, alapvetően viszont ugyanúgy az önkényuralmi törekvésekről tett említést, mint a DK és a tiltakozó tüntetést szervező Bokros Lajos. Fodor Gábor arra utalt, hogy a kormány a fenyegetettség pszichózisát akarja megteremteni abból a célból, hogy különleges jogkörökhöz jusson.

Röszke, 2015. szeptember 16.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) tagjai és BTR páncélozott szállító harcjárművek a Röszke-Horgos határátkelőhely magyar oldalán 2015. szeptember 16-án.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Rosszul kezelt probléma

Ezek az érvelési irányok a lényegüket illetően azonosak, de azért mégsem egyformák. Bármilyen alaptörvény-módosításban való részvétel közvetve az alaptörvény elfogadását is jelenti. Az alaptörvény legitimitásához persze a választáson történő elindulás vagy a parlamenti helyek birtoklása is hozzájárul, mégsem mindegy, hány ilyen aktussal ismeri el az ellenzék az alaptörvényt, miközben annak tagadására próbálja építeni politikai önmeghatározását. A helyzet szakpolitikai megközelítése akaratlanul is azt a kiindulópontot fogadja el, hogy a kormány egy tulajdonképpen létező problémát kezel, csak éppen ügyetlenül és rossz szándékkal teszi. Ettől eltér az a harmadik megközelítés, ami kizárólag a kormány hatalmi törekvéseként tekint az egész alaptörvény-módosítási ügyre. Ebben az olvasatban a kormány a kétségtelenül létező félelmeket meglovagolva próbálja belezsarolni az ellenzéki képviselőket a módosítás megszavazásába.

Mindenesetre a “demokrata ellenzék” töredezettségére jellemző, hogy ebben a kérdésben is szórnak az álláspontok. Láthatóan fontos is e pártoknak, hogy ne csak a kormánytól, de egymástól is különbözzenek.

A módosítás, legalábbis az eredeti formájában, végül mégis a Jobbikon látszik megbukni. Novák Előd hozta nyilvánosságra azt a tervezetet, ami érdemben aligha különbözik attól, amiről a kormány egy héttel korábban egyeztetett, és amelynek fő pontjait a sajtó már bőségesen ismertette addigra. A jobbikos képviselőnek kevés esélye van rá, hogy hősi pózba vághassa magát a bíróságon, ugyanis nem államtitkot, csak egy minisztériumi munkaanyagot hozott nyilvánosságra. Az ellenzés Novák által megfogalmazott indokai zavarosak és távolról sem “cukikampányosak”: a Jobbiknak korábban volt saját terrorizmusügyi alaptörvény-módosítási javaslata; a jelenlegi szabályok és a TEK is elegendő lenne egy vészhelyzet kezelésére; van nagyobb veszély a terrornál, mégpedig a “cigánybűnözés”; a  kormány “jogkorlátozást” készít elő. Ezek meglehetősen eltérő érvelési irányok. A Novák-féle akció azonban a maga messziről érezhető jobbikos bukéjával együtt arról szólt, hogy a párt kibúvót keres. Pénteken pedig már azt jelentette be a Jobbik szóvivője, hogy négyötödös parlamenti felhatalmazással látnák csak bevezethetőnek a terrorvészhelyzetre vonatkozó különleges kormányzati jogköröket, és magát a tervezetet is alaposan átírnák a saját módosító javaslataikkal. Négyötöd ilyen ügyben csak akkor jönne össze a parlamentben, ha összetéveszthetetlen és tragikus valódi vészhelyzet állna fenn – másképpen valószínűleg sehogy.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy a Jobbik “menti meg” az e nélkül is rogyadozó demokráciát Orbán különleges jogköreitől, gondoljon arra, hogy ez a párt volt az, amelytől a Fidesz a leginkább várhatta a támogatást. Ezért volt súlya annak, hogyan dönt. Végső soron valójában arról lehet szó, hogy a Jobbik nem kíván hozzájárulni egy olyan kormányzati felhatalmazáshoz, amivel a politikai tevékenységeket is korlátozni lehetne. Talán az sem volt mellékes a Jobbiknak, hogy megpróbálja “kitakarni” a hétvégi Bokros-féle tüntetést, amely így egy vissza ugyan nem vont, de eddig ismert verziójában bukni látszó alaptörvény-módosítás ellen fog protestálni.

Szokatlan lenne, de nem példa nélküli, ha a kormány végül tényleg nem tudná keresztülvinni az alaptörvény-módosítást. Az előző ciklusban az alkotmánybíróság által kifogásolt jogszabályi helyeket a kormánypárt egyszerűen beleírta az alaptörvény főszövegébe (ez volt a hírhedt negyedik alaptörvény-módosítás). A választók regisztrációjának azonban ötletét mégis ejtette, nem vette bele az alaptörvénybe.

Most a terrorvészhelyzet nélkül is cselekvőképes maradna a “centrális erőtér” kormánypártja, valódi vészhelyzetben is tudna mihez kezdeni. Ugyanakkor pontosan ez veti fel a kérdést, hogy mi szüksége van erre a játszmára?

A kormány minden bizonnyal valóban használni akarja a tervezetben foglalt speciális jogköröket. De legalábbis a választható döntési lehetőségek között akarja tudni ezeket, ha politikailag éppen így hasznos, hogy a még erősebb, még cselekvőképesebb kormány szerepében mutatkozhasson. Emellett a kormánypárt talán úgy látta, hogy miután az őszi hónapokban megerősödött, most aztán végképp legyalogolhatja a megtépázott ellenzéket. Ám, úgy látszik, Orbán egyelőre csak azt érte el, hogy alkupozícióba emelte az ellenzéki pártokat, s ami azt illeti, elsősorban a Jobbikot, egy olyan ügyben, ami nem is létezett volna, ha a kormány nem veti fel.

Nem sok minden változik ettől, de azért egy bevallottan erőpolitikát folytató pártnak sose tesz jót, ha gyengének mutatkozik. Ezt a Fidesz azzal ellensúlyozhatja, hogy az alaptörvény-módosítás elutasításával hosszabbítja meg az ellenzék tekintélyes “bűnlajstromát” a kormányzati propagandában. Érdekes megfigyelni, mennyire nem változik a kormánypárt abban, hogy “túlhúzza” a dolgokat, bombasztikus módon akar kezelni helyzeteket, ami gyakran bejön, de néha azért nem. És, persze, a Fidesz és egész rendszere abban sem különbözik eddigi önmagától, hogy a kormányzás célját elsősorban a hatalmi eszköztár folyamatos bővítésében látja. Biztosan nem ez volt az utolsó kísérlet.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.