Belföld

Hóra, fagyra kell készülni

Kapcsolódó cikkek

Szombat

Nyugat felől lassan egyre nagyobb területen beborul az ég, miközben az Alföld egy részén kialakult köd és alacsonyszintű felhőzet délelőtt feloszlik. A Tiszántúl nagy részén még délután is túlnyomóan napos időre számíthatunk.

Késő délelőttől a Dunántúlon – előbb annak északnyugati felén – egyre többfelé várható havazás, amely este a Duna-Tisza közére is átterjed. A legtöbb csapadékra a Dunántúl északnyugati, északi felén lehet számítani, ahol éjfélig 5-10 cm hó is lehullhat.

Először a Kisalföldön, a déli óráktól a Dunántúlon másutt is többfelé megélénkül a déli szél, az ország többi részén mérsékelt marad a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően -1 és -4 fok között várható, de északkeleten, északon lesznek helyek, ahol nem lesz melegebb -5, -6 foknál. Késő estére általában -3 és -7 fok közé hűl le a levegő, de a Tiszántúl keleti részén -10 fok is lehet.

Vasárnap

Keleten megnövekszik, nyugat felől szakadozik a felhőzet, a nap nagy részében sok lesz a felhő. Eleinte a Dunántúlon, majd középen szórványosan, keleten helyenként havazás valószínű.

A Dunántúlon megélénkül az északnyugati, nyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.

Éjjel -3 és -9 fok között alakul a hőmérséklet, keleten kissé hidegebb is lehet. napközben -2, +4 fok várható.

Hétfő

Eleinte erősen felhős idő valószínű, majd délután szakadozik a felhőzet. Szórványosan várható csapadék; nyugaton eső, ónos eső, keleten ónos eső, havas eső, havazás egyaránt lehet.

A Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Kedd

Eleinte az éjszaka képződött köd feloszlása után változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd főként keleten megvastagszik a felhőzet. Délután elsősorban keleten vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat.

A déli szél helyenként megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

Fokozatosan emelkedik majd a nappali felmelegedés, csütörtökön már 12 fok is lehet.

A korcsolyázástól óvnak a szakemberek még hétvégén is, utána meg különösen, mert jönaz enyhülés. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik