Belföld

Kecskeméti igazgatócsere: kisebb diadalt arattak az ellenzők

A háborút még nem nyerte meg a tiltakozó tantestület/diákság/szülők, de egy csatát igen: a másik jelölt visszalépett a Bányai Gimnázium igazgatójelöltségétől.

22 évig vezette Lukács Lajos a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumot, aztán egyik nap úgy döntött a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), hogy ideje mennie. Ez tavaly májusban történt, de a vége folyamatos tiltakozás lett. Az igazgató leváltását mindenki ellenezte, akinek nincs köze a politikához: az iskola vezetése, a tanári kar, a szülők és a diákok is.

Most azonban a Baon szerint végre győzött a forradalom, hisz a Lukács melletti alternatíva, Szilágyi Piroska Tünde visszavonta pályázatát. A döntése egyik oka lehet, hogy a gimnázium közalkalmazotti tanácsa a múlt héten egyenesen Balog Zoltán emberi erőforrási miniszternek írt nyílt levelet, hogy ne távolítsa el Lukácsot. Azt nem tudni, Lukácsot kinevezik-e a megye legjobb középiskolájának élére ismét, mindenesetre Szilágyi így kommentálta a visszalépését:

a pályázat kapcsán a vita, az országos politikai szintet is elért támadások már nem az intézményvezetői beosztás betöltéséről szólnak, hanem a Klik és a politika elleni támadásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik