Belföld

L. Simon hitelességről, strómanokról, Orbán barátságáról és Lázár új pártjáról

L(650x433).jpg (Array)
L(650x433).jpg (Array)
A politikus szépül, családi gazdasága épül.

A Mandinernek elárulja, hogy nem lefokozása (már nem miniszterhelyettes) és nem is fitneszedző felesége miatt lett soványabb.

Tudatos életmódváltó programban vagyok és még nem is fejeztem be. A cél, hogy harminc kilót leadjak. Most tartok huszonháromnál.

A három ok, amiért így döntött: egészség, esztétika, hitelesség.

30 kiló felesleggel a gyerekei felé is nehezen tudná képviselni, hogy mozogjanak, ne vegyenek el még egy süteményt. A túlsúly közéleti kérdés is lehet.

Persze nem mondom, hogy túlsúlyos ember nem lehet hiteles, de ha egyszer a sport mindennapi fontosságáról beszél az ember, nem árt, ha maga is képes úgy élni.

Fitneszedző feleségének nincs köze a fogyásához, a családi gazdasághoz és a mezőgazdasághoz viszont igen.

Jelenleg három tanári diplomával, amiből a Waldorf-pedagógusit Németországban szerezte, az egyik közeli falusi iskolában félállásban német szakosként dolgozik ma is. Emellett négy gyermek édesanyja. A napjának másik felében pedig két családi cégünk ügyvezetője. Elvégezte az agrártechnikusi iskolát is. Tehát a négy gyerek, a háztartás, családi cégek, a tanítás mellett szabadidejében a barátnőinek heti négyszer edzést tart. Mindenért keményen megdolgozott az életében, büszke vagyok rá. Ennyire lesajnálandó „fitneszedző” ő.

L. Simon azt mondja, hogy – bár félreérthetően nyilatkozott – soha nem tagadta le a cégét. Az L. Simon Borászatot működtető kft. a felesége cége, abban ő nem tulajdonos, nem ügyvezető. Neki a Simon és Simon Kft.-ben van tulajdonrésze, a nevét egy magánjogi szerződés alapján használja a borászati kft., ezért a cég fizet egy keveset, ő meg adózik a pénz után. A legnagyobb kudarcának azt tartja, hogy hiába küzd az álszentség ellen. Megtehette volna, hogy 2010-ben, amikor képviselő lett, átíratja cégeit strómanokra, de nem tette.

Se idegennek, se strómannak nem fogom eladni azt a Simon és Simon Kft.-t, amely idén 25 éves, és amelyet a szüleim alapítottak.

Ezzel nem a miniszterelnöknek és Mészáros Lőrincnek szól be, mert Mészárosnak saját nevén van mindene. Ő nem turkál senki zsebében. Mendemondákkal meg nem tud mit kezdeni.

Annyit mondok tehát, hogy én nem adtam el idegennek a cégeimet. Vannak, akik több ezer hektárt művelnek a cégeiken keresztül.

Nekik most 80 hektárjuk van, a fele bérlemény. Ezt növelnék 300-400-ra. A felesége 11 földre tett ajánlatot, hatnál vesztett, négynél ő ajánlotta a legtöbbet, ezért ő az árverés győztese, de még ez sem jelenti, hogy tulajdonossá vált, azt hosszas procedúra előzi meg. Nincs 281 milliója, a földet kölcsönből fizetik ki.

Az a mi dolgunk, hogy tíz rokontól vagy banktól szerzünk rá pénzt. (…) Ami majd a feleségem 2017. januári vagyonnyilatkozatában benne is lesz.

Úgy számoltak, hogy kölcsönökből kiegyenlítendő vételárat 17 év alatt tudják kitermelni. Hamis és nevetséges beállítás, hogy ők a környék nagygazdái. L. Simon a földárverést szellemi és lelki kárpótlásként éli meg, nagyjából akkora területet vesz vissza pénzért, amekkorát dédapjától a kommunisták elkoboztak. Be lehet állítani ezt nagy mutyiként, számolt is ezzel, de nincs miért szégyenkeznie.

Bár megtisztelőnek nevezi, hogy Orbán Viktor barátjaként tartják számon, de számára ez munkakapcsolat. A miniszterelnök és Lázár János is főnöke, szerinte nem is kell döntenie, kit választ, mert kizárt, hogy a miniszter új pártot alapít.

Kizártnak tartom, hogy János pártot alapítson. Látom a működését, az együttműködését a miniszterelnökkel. Minden rendszerben vannak súrlódások, de ismerve a szereplőket és a rendszert, kizártnak tartom.

Ő inkább azzal foglalkozik, hogy szellemi és kulturális értelemben hozzátegyen ahhoz, amit már ő is kurzusépítésnek hív, bár régebben ő is ódzkodott a szótól. Már nem, mert ez valóban egy korszak lesz, ha kapnak még egy ciklust. L. Simon azért nem lépett be az MMA-ba, mert ő volt volt a bővítés kezdeményezője.

A gondolkodásomnak vannak súlyos etikai dimenziói és következetes is vagyok. Szerepem van a források elosztásában, úgyhogy nem volna ildomos, ha belépnék egy köztestületbe, amely ráadásul havi apanázst ad.

Az akadémiáról érdemben nem nyilvánít véleményt az államtitkár, aki bár még nem látta a filmet, nagyon örül, hogy Golden Globe-díjas lett a Saul fia, hogy jelölték Oscarra. Ha nem tetszik majd, inkább nem mond semmit, mert egyszer már megjárta, amikor egy színházigazgatónak egy premier után őszintén elmondta a véleményét, esztétikai alapon.

A politikusi szerepbe való átlépésem sajnos azt az elvárást fogalmazza meg velem szemben, hogy ne is legyek kultúrember.

Most inkább megtartja majd magának, ha tetszik a Saul fia, ha nem. Pedig nyilván a holokausztról is lehet jó, közepes és rossz filmet forgatni. Szerinte egy politikus is lehet kultúrember, aki olvas, színházba jár. Ő öt éve naivan politizáló értelmiségiként határozta meg magát, ma már politikusként, olyan kultúrpolitikusként, aki büszke rá, hogy segít a kurzus építésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik