Belföld

“Soha többé Tatárszentgyörgy!”

A PM határozati javaslatot nyújt be, hogy a tatárszentgyörgyi romagyilkosság napját, február 23-át nyilvánítsák emléknappá.

A romák ellen elkövetett gyilkosság-sorozat ügyében jogerőssé vált a tényleges életfogytiglan a Kúria másodfokú ítéletet helybenhagyó döntése értelmében – írja a Párbeszéd Magyarországért (PM).

A Magyarországot megrendítő, hat halálos áldozatot követelő, romák – köztük a négy és fél éves tatárszentgyörgyi Csorba Robika – ellen elkövetett sorozatgyilkosságok végére került pont ezzel. A döntés értelmében az első és másodrendű vádlottak a börtönt – vélhetőleg – már csak haláluk után hagyhatják el.

A PM szerint a gyilkosságok valójában olyan terrorcselekmények voltak, amelyek sohasem gyógyuló sebet ejtettek minden normálisan gondolkodó állampolgár lelkén. Az ellenzéki párt az újkori Magyarországon még sohasem tapasztalt aljasságnak nevezi, hogy a gyilkosok a  romák megfélemlítése mellett a romák és nem romák közti konfliktust is ki akartak robbantani. Ez csak azért nem történt meg, mert a romák, noha félelmük megalapozott volt és az elhúzódó nyomozásnál sokszor kellett érthetetlen fordulatokat, hiányosságokat, hanyagságot megtapasztalniuk nem hagyták magukat provokálni és bármilyen szélsőséges eszme által irányítani.

Higgadtságukért minden magyar állampolgár nevében kell köszönetet mondanunk.

A Párbeszéd Magyarországért remélve, hogy a kormánypártok most már támogatják, újra beadja határozati javaslatát, hogy a Parlament a tatárszentgyörgyi romagyilkosság napját, február 23-át nyilvánítsa emléknappá; gondoskodjon róla, hogy minden magyar iskolában méltó módon megemlékezzenek az eseményekről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik