Belföld

Holttest Lajcsi telkénél: vallott a férj

Beismerte a gyilkosságot a férfi, aki Lajcsi birtoka közelébe rejtette el a holttestet.

Beismerte a férj, ő ölte meg feleségét, amiért az asszony el akarta hagyni. Kiderült az ügyhöz az énekesnek, semmi köze sincs – írja a Blikk a Zsaru Magazin alapján.

A férfi a nő eltűnésekor először azt állította, hogy november 14-én látta utoljára nejét, mert Komáromban kellett találkoznia valakivel. Mint mondta, megzsarolták, ha nem megy el, annak következményei lesznek.

Róbert meséje azonban a nyomozóknak nem tűnt hitelesnek. Pláne, amikor kikérdezték a hozzátartozókat, és többen megemlítették, hogy az asszony el akarta hagyni férjét, mert betegesen féltékenykedett. Gyakran kémkedett utána még a munkahelyén is. December 30-án azonban megtalálták a félig elázott holttestet a Komárom és Mocsa közti szántóföldön.

Az azonosítás után a férfi a kihallgatáson megtört és mindent beismert. Egy veszekedés során megütötte az asszonyt, de nem tudta felidézni, hogyan ölte meg. A holttestet a csomagtartóba tette, édesanyjához hajtott Komáromba, ahol aludni tért, majd este elhajtott, hogy megszabaduljon a egykori feleségétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik