Belföld

Helyretette a kormánylapot a rendőrség

Azt tették szóvá, hogy a Magyar Idők valótlanságot állított.
Az ORFK szerint az országos napilap szerdai száma “Februárban kezdődhet a magyar nyomozás a halálfurgonról” című cikke valótlanságot állít. A Magyar Idők azt írta, hogy információi szerint nem zárható ki,
hogy a hivatalos fordítással néhány héten belül végeznek, a nyomozás tehát februárban elkezdődhet, de még tanulmányozni kell a dokumentumokat.

A valóság ezzel szemben az, hogy a rendőrség már a tragédia felfedezésének napján 2015. augusztus 27-én – az osztrák büntetőeljárással párhuzamosan – saját nyomozást rendelt el. A magyar nyomozók két napon belül elfogtak öt embert (négy bolgár és egy afgán állampolgárt). A 71 ember halála miatt velük szemben – fogva tartásuk mellett –

bűnszervezetben, üzletszerűen, a sértettek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt

már folyik a nyomozás. Az osztrák hatóságok által 2015. év végén megküldött mintegy hatezer oldalnyi iratot most is fordítják, de ezzel párhuzamosan a bűncselekmény teljes körű felderítéséért “folyamatosan hajt végre nyomozati cselekményeket (gyanúsítottak folytatólagos kihallgatása, tanúk kihallgatása, adatok és egyéb iratok beszerzése, értékelése, elemzése stb.). A rendőrség tájékoztatást ad, ha lesz új fejlemény – ígéri az ORFK.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik