Belföld

Welsz-ügy: egy év is kevés volt, hogy feldolgozzák a bizonyítékokat

Lassan halad az iratok feldolgozása. Pedig milliárdos adócsalásról, pénzmosásról és titkos budai elitklubról is hallani.

A Népszabadság szerint egy év sem volt elég arra, hogy feldolgozzák a Welsz-ügy iratait, csak az MSZP-s Simon Gábor leleplezése volt sietős. A lap egyik forrása szerint egy II. kerületi elitklubba politikai hovatartozástól függetlenül gyűltek össze vállalkozók, közéleti emberek.

Másik forrásuk pedig arról beszélt, a főleg politikusok körében terjedő szóbeszéddel ellentétben „ez nem egy baloldali klub volt”.

Az MSZP-elnökhelyettese, Simon Gábor 2014 februárjában mondott le, utána Welsz állítólag azzal hívta fel a Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy fontos bizonyítékokat akar átadni.  Az irodájához tartozó pincéből teherautónyi dokumentumot foglaltak le. A nyomozók Welsz érdi házában is lefoglaltak iratokat, majd elindultak a főváros felé.

Welsz ekkor lett rosszul a rendőrautóban, nem sokkal később pedig meghalt.

A Simon-ügyet később elkülönítették a Welsz-nyomozástól, egy ideig az ügyészség és az NNI foglalkozott az iratokkal, majd illetékességből átadták azokat a NAV-nak, ahol kezdhették elölről a szortírozást.

A NAV szakszóvivője szerint ez még nem zárult le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik