Belföld

Bezár a legnagyobb magyar spermabank

Komoly nehézségeket okozhat az import hímivarsejtek hiánya.

Beszünteti tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja – tudta meg a Magyar Idők. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal tavaly márciusban arról értesült, hogy Dániából genetikailag hibás donorspermiumok kerültek Magyarországra. Ekkor derült ki, hogy a Krio Intézet 2013 óta importálja a hímivarsejteket Dániából. A hivatal vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt.

Takács Zsuzsanna, a Krio Intézet megbízott főigazgatója elmondta: azért Dániából hoztak spermát, mert a magyarnál is szigorúbb ott az adományozók vizsgálata, és erről a tevékenységről a tisztiorvosi hivatalt is tájékoztatták. A hivatal álláspontja szerint azonban Magyarországon tilos a hímivarsejt-import, a Krio kijátszotta a hatóságot.

A nyomozást ugyan megszüntették, de az eljárás idején az intézet nem foglalkozhatott donorsperma-gyűjtéssel, és a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejteket. Emiatt csak korlátozottan tudtak mesterséges megtermékenyítést végezni, több meddő pár is az ombudsmanhoz fordult.  Néhány napja a Kaáli Intézet közleményben hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly nehézségeket okoz a donorsperma hiánya.

A donorsperma szerepe az új CSOK-ban

Az egyik legismertebb meddőségi centrum a minap ezzel a címmel arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a kormány komoly erőfeszítéseket tesz, hogy minél több gyermek szülessen, a meddő párok felénél a férfi miatt nem születhet meg a gyermek. Ilyenkor sokszor csak a donorsperma segíthet.

Magyarországon csaknem 20 éve működött a rendszer problémamentesen, a rászoruló párok az ÁNTSz engedéllyel rendelkező spermabankoktól juthattak donorspermához.

Egy éve azonban az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) – a csaknem két évtizedes gyakorlatot felrúgva – “újraértelmezte” a változatlan jogszabályokat, megtiltotta a legnagyobb spermabanknak, hogy külföldről hozzon be donor ivarsejtet. A lombikbébi központokat is eltiltották attól, hogy átvegyenek külföldről származó donorspermát. Hazaihoz nem juthattak, mert a spermabank azt sem gyűjthetett. 2015 tavaszától így gyakorlatilag megszűnt a donor hímivarsejttel történő meddőségkezelés, aminek évente 250-300 gyerek köszönhette életét.

Az idén január 1-től hatályba lépő új jogszabályok nemcsak a CSOK-ot érintették, hanem megváltozott az egészségügyi törvény is. A törvény immár kifejezetten megengedi a spermabankoknak a spermagyűjtést.

A Kaáli Intézet szerint azonban kérdéses, mikor jutnak felhasználható donor ivarsejtekhez a rászoruló párok, hiszen a gyűjtéstől a felhasználásig a kötelező szűrővizsgálatok csaknem egy évig tartanak. A helyzetet nehezíti, hogy az OTH nemcsak közigazgatási határozatokban tette lehetetlenné a donorspermával történő kezeléseket, hanem büntetőfeljelentést is tett. Az ügyben érintett mintegy száz nőgyógyász (köztük tanszékvezető egyetemi tanárok és a Humán Reprodukciós Bizottság több tagja) a hivatal szerint bűncselekményt követett el azzal, hogy donorspermát használt fel.

Az orvosok is félnek

Az intézet közleményében idézte Kaáli Géza professzort, aki nem lát garanciát arra, hogy nem ismétlődik meg a korábbi eset, és az OTH az új törvényt nem értelmezi saját szája íze szerint, ahogy korábban is tette.

Az OTH főosztályvezető helyettese ugyanis – aki az OTH-t képviseli az Humán Reprodukciós Bizottságban, a miniszter tanácsadó testületében – több szakmai ellenőrzésen is hangoztatta, hogy nem ért egyet a meddőségi kezelések során a donorsperma felhasználásával, véleménye szerint a donorspermából származó gyermekek személyiség zavarban fognak szenvedni.

A jogszabályokkal ellentétes vélemény ismételt hangoztatása megfélemlíti az orvosokat, akik emiatt nem merik elvégezni a kezeléseket.

„A helyzet tehát az, hogy a Kormány újra és újra próbál olyan támogatási formákat találni, ami gyermekvállalásra ösztönzi a párokat. Ennek érdekében komoly anyagi áldozatokat is hoz az ország, a költségvetés. Azonban azok a párok, akik nagyon szeretnének gyermeket, de csak nehezen, orvosi segítséggel lehet nekik, sajnos megint hátrányba kerülnek.”

A Kaáli Intézetet percenként hívják a meddő párok, akik nagy örömmel vették, hogy a kabinet anyagilag is segítené őket abban, hogy három gyermeket szülhessenek. De sajnos lehet, hogy a kormányzati jó szándék ellenére a meddő párok jó része nemhogy gyerekhez nem jut, de még anyagilag is rosszul jár. Az intézet szerint az ő problémájuk megoldásához csak egy kis megértés, legfőképpen pedig az kellene, hogy “az OTH jogalkalmazó bürokratái ne a saját nézeteiket helyezzék a meddő betegek érdekei és a Kormány nagycsaládos nemzeti politikai stratégiája elé”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik