Belföld

Elfogták a brutális Hős utcai késelőt – több szörnyűséget is elkövetett

24.hu
24.hu

2016. 01. 07. 11:07

Életveszélyes késelés, lövöldözés, kegyetlen bántalmazás - ezek mind szerepelnek a számláján.

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 18 éves fiatalt, aki a gyanú szerint pár nappal ezelőtt egy X. kerületi társasházban rátámadt egy emberre.  A Fővárosi Főügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint nem ismerte a férfit, akit megvert, majd megkéselt: többször megszúrta, életveszélyes sérüléseket okozott neki.

 A gyanúsított előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta – derült ki csütörtöki tájékoztatásukból. A bíróság a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt döntött úgy, hogy rács mögött a helye.

A 24.hu úgy tudja, a fiatalt a tavalyi évben két bűncselekmény kapcsán is körözték. K. Richárdot azzal gyanúsították, hogy köze volt egy, szintén a Hős utcában történt támadáshoz. Mint írtuk, egy társasházban dördültek lövések, a banda tagjai valószínűleg gáz-riasztó fegyvert használtak. Egy férfira céloztak, őt a mentők kórházba vitték. Az egyenruhásoknak akkor három embert sikerült azonosítaniuk, egyiküket – egy 49 éves férfit – elfogták, az említett párost azonban keresték, és eszerint keresik jelenleg is.

 Ősszel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság adott ki felhívást, miszerint támadók rontottak rá egy férfira egy péceli házban, betörték a koponyáját és eltörték az állkapocscsontját. A támadók között volt az érintett fiatal is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.