ELTE ÁJK (elte, ájk, )
Belföld

Milliárdokat kap az ELTE, 700 millióból újítják fel Orbán egykori szakkollégiumát

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 01. 05. 11:12

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keddi közleménye szerint a közel hatmilliárdos támogatásból ötmilliárd forint jut az intézmény infrastruktúrájának fejlesztésére, épületeinek energetikai korszerűsítésére, 700 millió forint kormányzati támogatást pedig a Bibó István Szakkollégium teljes körű felújítására fordítanak – közölte az intézmény kedden.

A többlépcsős beruházásnak köszönhetőn építészeti, gépészeti és energetikai felújítások kezdődnek el az intézmény tizenhat épületében, többek között egyetemi kollégiumaiban, közoktatási intézményeiben, valamint egyes karainak épületeiben. A KEOP projekt keretében többek között korszerűsödik az épületek fűtési és szabályozási rendszere, új homlokzati hőszigeteléseket kapnak az épületek, korszerűsítik a melegvíz-hálózatot  és kicserélik a nyílászárókat. A beruházás keretében lehetőség nyílik majd napelemmel termelt villamos energia használatára is. Éves szinten több mint 195 millió forintos energia-megtakarítást érhet el az egyetem a beruházással, amelyeknek várható befejezése 2018 év végére várható.

Bibó Szakkollégium: a klubszobában alapították a Fideszt

Az intézmény a fenti beruházási összegen felül 700 millió forintos kormányzati támogatást kap a Bibó István Szakkollégiuma épületének fejlesztésére. A felújítási program tartalmaz egy a teljes épületre vonatkozó átalakítást és energetikai korszerűsítést, továbbá az épület környezetének rendezését is lehetővé teszi. A felújítás és bővítés során minden szobához saját fürdőszobát alakítanak ki, az épület új lakószintet kap, így további 11 szobaegység épül. Szintén megújul a Nagytétényi úti kollégium is, részben KEOP-os, részben pedig 900 millió forint egyetemi saját forrás felhasználásából. A hallgatói férőhelyszám ezzel a kollégiumban 890 főre emelkedik és hasonlóan a Bibó István Szakkollégium felújításához, itt is minden szobához saját fürdőszoba fog tartozni

Az egyetem közölte: a kancellária a műszaki főigazgatósággal közösen jelenleg is több beruházás előkészítésén dolgozik, többek között szeretnék közintézményeik közül három gimnáziumuk teljes körű belső felújítását is elvégezni kormányzati támogatás segítségével.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.