Belföld

2016-ban sem lesz egyszerű eljutni A-ból B-be Budapesten – Térkép

Nem elég, hogy a 3-as metró felújítása is elkezdődik idén, olyan fontos utakat túrnak majd fel, mint a Bocskai, a Rákóczi vagy a Belgrád rakpart.

Vége ugyan a karácsonynak, de így 2016 elején úgy döntöttünk, megpróbálunk utánajárni, mit rak a BKK képletesen a karácsonyfa alá (ami ugye vízkeresztig még áll a nappaliban hivatalosan, egyházasan). Megkérdeztük a főváros közlekedéséért felelős céget és utána is olvastunk, hogy milyen utakat újítanak fel, milyen tömegközlekedési beruházásokat kezdenek el vagy fejeznek be idén.

Végre fonódik Buda!

A legfontosabb befejezendő az egész Buda életét hónapokig megbénító fonódó villamos építése, na, meg a Széll Kálmán tér kapcsolódó átépítése. A fonódó műszaki átadás-átvétele megtörtént, már jó ideje tesztelik villamosokkal a pályát (most havas körülmények között is sikerülhetett), január 16-án pedig megindulhat a forgalom. Innentől átszállás nélkül lehet majd Dél-Buda és Hűvösvölgy/a Vörösvári út között közlekedni villamossal, jó lesz.

Ehhez kapcsolódó beruházás a Clark Ádám téri villamosalagút átépítése (ami az új CAF-villamosok miatt kell), ennek befejezése márciusra várható, így addig itt át kell szállni egyik szerelvényről a másikra. Az említett Széll Kálmán tér 2016 tavaszára újulhat meg, de több villamos és busz már a felújított megállókba, végállomásokra áll be most is, a metróépület is elkészül lassan, és hamarosan már csak az utolsó csiszolások lesznek hátra.

Pest és a 3-as metró

A pesti oldalon tavaly a legjelentősebb fejlesztés az 1-es és 3-as villamosvonalak felújításának befejezése volt, idén pedig a 3-as metró felújításába vághat bele a főváros. Nagyon sok kérdőjel van még most is: úgy tudni, két ütemben, három szakaszra bontva végzi majd két cég a felújítást (első ütem: Újpest-Központ-Lehel tér és Nagyárad tér-Kőbánya-Kispest, második ütem: Lehel tér-Nagyvárad tér). A BKK emiatt is igyekszik 150 csuklós buszt beszerezni a pótlásra, ami nem lesz egyszerű.

Kiderült, az alagút süllyedéséről szóló szóbeszéd nem igaz, de így is csutkára fel kell újítani a vonalat. A júniusban kezdődő munkálatok további nehézsége, hogy közben a felújított orosz metrókocsik próbafutásait is el kéne kezdeni. Közben a költségek elszállással fenyegetnek, már 140 milliárd forintról van szó, és ebben nincs benne a szerelvények felújítása, sem az aluljárók felújítása.

Fotó: Kummer János
Fotó: Kummer János

A BKK listája

A BKK kerületekre lebontva küldte el nekünk a jövő évi felújításokat, amiből párat már említettünk feljebb (térképet is készítettünk, a lista közepére ágyaztuk be):

I. kerület – Clark Ádám tér (a villamosalagút építése és a tér átszabása).

II. kerület – Széll Kálmán tér (ld. feljebb),
Gyóni Géza tér (a Margit híd budai hídfőjénél, Lipthay utca-Bem rakpart között),
Lipthay utca (Bem rakpart-Margit híd, budai hídfő),
Margit körút (Lipthay utca-Margit utca),
Bem József utca (Bem rakpart-Margit körút),
Bimbó út (Keleti Károly utca-Alsó Törökvész út),
Keleti Károly utca (Margit körút-Buday László utca),
Szépvölgyi út (Bécsi út–Lajos utca-Árpád fejedelem útja).

III. kerület – Slachta Margit rakpart (az árvízben megrongálódott támfal javítása, ami már zajlik),
Szentlélek tér környezete,
Ország út-Pünkösdfürdő csomópont.

IV. kerület – Görgey Artúr utca (a már megkezdett felújítás folytatódik),
Árpád út-Rózsa utca csomópont.

V. kerület – Belgrád rakpart,
Kálmán Imre utca.

VI. kerület – Nagymező utca

VII-VIII. kerület – Astoria (Rákóczi út torkolata),
Rákóczi út.

IX. kerület – Nagyvárad tér

X. kerület – Kápolna utca,
Keresztúri út.

XI. kerület – Sasadi úti csomópont (M1-M7; a már megkezdett munkálatok folytatódnak),
Bocskai út.

XIII. kerület – Árpád híd margitszigeti egyenes lehajtója (a már megkezdett munkálatok folytatódnak),
Róbert Károly körút,
Árpád híd felhajtó (Népfürdő utca-Váci út).

XIV. kerület – Nagy Lajos Király útja (útátjárók rendezése),
Hősök tere,
Kós Károly sétány,
Hermina út.

XV. kerület – Szentmihályi út,
Fazekas sor.

XVI. kerület – Csömöri út,
Timur utca,
Rozsos utca,
Nagytarcsai út.

XVIII. kerület – Margó Tivadar úti körforgalom (a már megkezdett munkák folytatódnak).

XIX. kerület – Derkovits Gyula utca.

XX. kerület – M5 autópálya bevezető “0” jelű híd (a már megkezdett munkák folytatódnak).

Gördülőállomány

Budapest megkötött szerződésekkel rendelkezik villamosok, trolik és midibuszok lehívására is, az opcióval fokozatosan fog élni a főváros 2021-ig. Nyolc hosszú és 69 rövid villamos, 48 szóló és 24 csuklós troli, valamint 24 midibusz szerepel a szerződésekben. A villamosok zömmel az 1-es és 3-as vonalakra, valamint a fonódó villamos vonalaira kerülhetnek.

Nem Budapest, de érintheti a pestieket

A Hvg.hu az országos nagy építkezéseket is összekaparta, ebben a listában van pár budapestieket vagy agglomerációs lakosokat érintő fejlesztés is (függetlenül a BKK-tól). Elkezdik végre az M2-es autóút autópályává bővítését Vácig, illetve az M7-es érdi csomópontját átépítik, hogy ne duguljon be állandóan a sztráda a csúcs idején. Az M4-es Pest közeli szakasza is továbbépül: az M0-stól Ceglédig kezdik el építeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik