Belföld

50 tonnával többet szemeteltünk idén szilveszterkor

Tavalyhoz képest idén másfélszer annyi szemetet szedtek össze szilveszter után Budapest utcáin. Tavaly 100, most viszont 150 tonna szemetet szállítottak el a fővárosi közterületekről – közölte Dorogi Gabriella, a Fővárosi Közterület-Fenntartó Nonprofit Zrt. szóvivőj az M1 Híradójával.

Korábban az FKF MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: január elsején reggel 6 órakor kezdik meg kézi és gépi erővel a takarítást.

Péntek reggel Dorogi Gabriella az M1-nek elmondta: péntek lévén a szokásos munkarend szerint is dolgoznak a közterület-fenntartók. Ennek nyomán 300 autó járja a főváros utcáit, s gyűjti a szelektív és a kommunális hulladékot. Emellett további 330 ember azon dolgozott, hogy óévbúcsúztatás, újévköszöntés után megtisztítsák Budapest utcáit – kiemelten a különböző közterületi bulihelyszíneket és azok környékét, valamint az aluljárókat, a kis és nagykörutat, az Andrássy utat.

AZ FKF dolgozói délutánra fejezték be a fővárosban az újévi takarítást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik