Belföld

Tíz év telt el a Kulcsár-ügy vádemelése óta, ítélet következhet

Kulcsar-Attila(430x286).jpg (kulcsár attila, )
Kulcsar-Attila(430x286).jpg (kulcsár attila, )
A bankárbotrány 2003-ban pattant ki, 2005-ben emeltek vádat, majd 2008-ban és 2010-ben is születtek ítéletek. Aztán az egész kezdődött elölről.

Várhatóan ma hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyó megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék.

A brókerbotrány 2003-ban pattant ki, az ügyészség 2005-ben emelt vádat. A Fővárosi Bíróság, a törvényszék jogelődje 2008 nyarán kihirdetett elsőfokú döntésében nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás miatt Kulcsárt. Társai közül többen kaptak sokéves börtönbüntetést és több tízmillió, esetenként több százmillió forintos vagyonelkobzást.

A másodfok visszadobta az egészet

A fellebbezések miatt másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblára került ügyben megalapozatlanság, illetve súlyos eljárási hibák miatt 2010 tavaszán hatályon kívül helyezték az elsőfokú döntést és új eljárást rendeltek el, ami az év decemberében kezdődött.

Újabb fél évtized elteltével a perbeszédekben a védelem jobbára felmentést, az ügyészség Kulcsárra és néhány vádlott-társára letöltendő szabadságvesztést, tucatnyira pedig felfüggesztettet indítványozott, továbbá összesen egymilliárdos vagyonelkobzást. A vádhatóság szerint az elkövetési érték 23 milliárd forint, a kár 8 milliárd.

Kicsi a letöltendő börtön esélye

Kulcsár az eljárás során különféle nyilatkozatokat tett, volt, amikor részben beismert, de legutóbbi vallomásaiban már arról beszélt, hogy amivel jelenleg vádolják, az nem róható a terhére. Az eddig különféle elzárások alatt töltött időt és az adható kedvezményeket figyelembe véve már csupán akkor kell börtönbe vonulnia, ha 4-5 évnél hosszabb szabadságvesztésre ítélik.

A Fővárosi Törvényszék szerint “a vádemelést megelőzően terjedelmét és kárértékét tekintve nem indult ilyen büntetőeljárás Magyarországon” 2003-ig. Darák Péter, a Kúria elnöke a 12,5 éve zajló eljárás kapcsán a közelmúltban úgy fogalmazott: a nagy ügyekkel nem tud mit kezdeni egy olyan rendszer, ami futószalagra van beállva. Ilyen esetekben többlet erőforrásokra van szükség – idézi őt az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik