Belföld

Senki nem tudja, mire költöttek milliókat a méhkeréki iskolában

24.hu
24.hu

2015. 12. 29. 20:12

A minisztérium szerint rendben lezajlott a program, a tanárok semmit nem láttak belőle, a polgármester feljelenti az ügyben nyomozó pedagógust.

31 millió forint uniós pénzt nyertek a Békés megyei Méhkeréken arra, hogy bűnmegelőzési programot szervezzenek a helyi iskolában. Csakhogy az intézményben senki nem tud arról, hogy megvalósult volna a program.

Kozmáné Boka Mária, egy azóta nyugdíjba vonult pedagógus az RTL Klubnak elmondta, hogy a tanárokat elvitték tréningre, de hiába vártak a folytatásra. Pedig szakköröket, kirándulásokat, táborokat is meghirdettek az iskolásoknak. A pedagógusok nyilatkoztak is arról, hogy nem voltak sem kalandparkban, sem táborban, sem szakkörben, pedig mindez szerepelt a programban. A pénzből oktatási segédeszközöket is kellett volna venni, de egyet sem kaptak meg.

Méhkerék polgármestere azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy a tanároknak „nem is kellett tudniuk” a programról. Igaz, hogy eredetileg az iskolában valósult volna meg, de később az önkormányzat úgy döntött, hogy tanárok helyett külsős szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel. Tát Margit azt mondta: a volt tanárnő valótlanságot állít, ezért feljelentik.

Még meglepőbb volt viszont az Emberi Erőforrások Minisztériumának reagálása: ők azt mondták, hogy a polgármester rosszul tudja, a program lezajlott az iskolában, ellenőrizték is, és nem találtak hibát. Hozzátették: ha a volt pedagógusnak bővebb információra van szüksége, forduljon az iskola közvetlen vezetéséhez.

Ahhoz a vezetéshez, ami ugyancsak nem tud semmit az egészről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHICAGO, IL - AUGUST 13: Four-year-old Leo Griffin leaves a protest against the alt-right movement held to mourn the victims of yesterdays rally in Charlottesville, Virginia on August 13, 2017 in Chicago, Illinois. One person was killed and 19 others were injured in Charlottesville when a car plowed into a group of activists who were preparing to march in opposition to a nearby white nationalists rally. Two police officers were also killed when a helicopter they were using to monitor the rally crashed.   Scott Olson/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.