Belföld

Norvég Civil Alap: a kormány teljesen lehasalt a norvégoknak

kézfogás (kézfogás, )
kézfogás (kézfogás, )

November végén kibővült a norvég és a magyar kormány, a 444.hu értesülései szerint az Orbán-kormány írásos garanciát adott, hogy nem fordul elő többször, hogy a norvégok támogatta civileket bántják Magyarországon. Az alku része volt az is, hogy a norvégok nem beszélnek a megegyezés részleteiről, azonban mivel ezek az információk a többi skandináv országhoz is eljutottak, a diplomácia mégiscsak értesült a feltételekről.

A portál információi szerint a megegyezés részeként az érintett, az Ökotárs Alapítványon át pénzhez jutó szervezetek visszakapják adószámukat, egyetlen személy ellen sem indul büntetőeljárás, valamint KEHI visszavonja fellebbezését, amellyel a NAV felé élt a vizsgálatok eredménytelen lezárása miatt.

15 milliárdos kár?

A norvég kormány december 9-én oldotta fel a támogatási pénzek befagyasztását, a hivatalos megállapodást november 24-én, Brüsszelben kötötték meg. Egy nappal korábban Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára vezette azt a delegációt, amely a pénz újraindításának titkos feltételeiről egyeztetett a norvég féllel.

A norvégok teljes győzelemként kommunikálták a megegyezést, Vidar Helgesen, Norvégia EU-ügyi minisztere az oslói parlamentben azt mondta, hogy a befagyasztást azért oldották fel, mert a magyar kormány garanciát adott, hogy békén hagyják a civil szervezeteket.  Ezzel a magyar kormány tulajdonképpen elismerte, hogy a civilek elleni hatósági eljárásokat politikai utasításokkal lehet befolyásolni.

2014 májusa és 2015 decembere között mintegy 150 millió euró támogatás kifizetését fagyasztotta be Norvégia. Ebből a 444.hu információi szerint mintegy 100 milliót lehet még megmenteni, a többi az idő szűkössége miatt elveszett, legalábbis ez is felmerült a november 23-i tárgyaláson. Az elveszett 50 millió körülbelül 15 milliárd forintnak felel meg.

A civileknek kifizetett pénzek miatti norvég-magyar huzakodásról bővebben itt olvashat.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik