Belföld

Kettős gyilkosság Zuglóban – A sátánt látta a szüleiben, ezért ölt

zuglói gyilkos (zuglói gyilkos)
zuglói gyilkos (zuglói gyilkos)
A férfi úgy érezte, közeleg a végítélet napja.

Vádat emelt az ügyészség a márciusi, Zuglóban történt kettős gyilkosság kapcsán. A Fővárosi Főügyészség megkeresésünkre kedden közölte: a férfinak különös kegyetlenséggel és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kell felelnie a bíróságon. Tájékoztatásuk szerint a vádlott jelenleg is kényszergyógykezelés alatt áll, ennek folytatását indítványozták a vádiratban.

Ahogy arról beszámoltunk, március végén, egy vasárnapi éjjelen egy 34 éves férfi azzal hívta fel a rendőrséget, hogy Egressy úti otthonukban megölte a szüleit. A helyszínre kiérkező járőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a lakásba, ahol holtan találták a bejelentő szüleit, egy 57 éves férfit valamint 55 éves feleségét. A támadót körülbelül egy órával később, az Erzsébet körúton kapták el, korábbi értesüléseink szerint cellainformációk alapján találtak rá. Zavartan viselkedett és vér borította.

Úgy tudjuk, a férfi halálra késelte szüleit. Kiderült, sérülései nem védekezésből származnak, ő sebesítette meg magát, mert véget akart vetni az életének. Információink szerint azt mondta, azért végzett szüleivel, mert úgy érezte, közeleg a végítélet napja, és a sátánt látta bennük. A konyhában voltak, amikor minden előzmény nélkül rájuk támadt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik