Belföld

Farkas Flórián az országot szolgálja, akár egy luxusvillában is

orbán viktor és farkas flórián (orbán viktor, farkas flórián, )
orbán viktor és farkas flórián (orbán viktor, farkas flórián, )
Farkas Flórián három évig vezette az Országos Roma Önkormányzatot, ahol a gyanú szerint ezalatt több száz millió tűnt el nyomtalanul, csak Farkas nem tud elszámolni 290 millióval. Utánajártunk Farkas Flórián kétes ügyeinek, és ellátogattunk a cigány önkormányzat luxusvillájához is. Bónusz: a miniszterelnöki kormánybiztos, fideszes parlamenti képviselő 17 éve még a szocialista kormány győzelméért imádkozott.

Farkas Flórián cigányügyekért felelős miniszterelnöki biztos teljes titokban, három évig sajátjaként használt egy százmilliós budai villát, úgy, hogy erre nem volt joga. A villát az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) kapta az államtól 2010-ben, ám ennek nincs nyoma az ORÖ közgyűlési jegyzőkönyveiben – írta a RomNet.

A villa a budai Széchenyi-hegyen van, a Normafához közel. 160 négyzetméteres, négy hálószobás, ősfákkal, és parkosított kerttel rendelkezik. Értéke 170 millió forint, a bérleti díja a piacon nagyjából 1 millió forint. A villaház négy postaládáján vannak ugyan nevek, magánszemélyeké és cégeké, de csengetésünkre egyik lakásból sem jött ki senki.

Sólyomnak jó lesz

A villát korábban Sólyom László köztársasági elnöknek ajánlották fel rezidenciaként, ám az elnök 2005-ben visszautasította azt. Azt mondta, a villa semmilyen szempontból – biztonságilag, műszakilag – nem alkalmas arra, hogy elnöki rezidencia legyen. Ezzel arra is felhívta a figyelmet, hogy az állam a köztársasági elnökök számára kijelölt rezidenciákat eladta egy banknak, hogy lakóparkot építsenek rajta. A Mádl Ferenc által lakott Béla király úti rezidencia-központot és a hozzá tartozó természetvédelmi területet 2002-ben adta el az Orbán-kormány a Magyar Fejlesztési Banknak.

Sajtóhírek szerint Farkas Flórián a Széchenyi-hegyen lévő ingatlan kulcsait a mai napig nem adta vissza, így feltehetőleg a mai napig használja azt. A miniszterelnöki biztos ezt cáfolta, állítása szerint nem használta és nem is használja az ingatlant.

Farkas ezt egy, a szerkesztőségünkhöz korábban eljuttatott f.f.sajto@gmail.com címről érkező levélben közölte, amelyben kilátásba helyezi, hogy aki ennek ellenkezőjét állítja, azt hamis vád miatt feljelenti. Ez csak azért furcsa, mert – hasonlóan más szerkesztőségekhez – a 24.hu előtt is ismeretlen volt ez az emailcím, és Farkas Flórián eddig soha, semmilyen megkeresésre, cikkre, kérdésre nem válaszolt, bármelyik elvileg hivatalos címeire küldtük őket. Természetesen cikkünk megjelenése előtt most is megkerestük kérdéseinkkel Farkast a parlamenti email címén, de ugyanúgy nem reagált, mint korábban.

farkasflori

Farkas Flórián három évig vezette az ORÖ-t. Ezalatt a gyanú szerint több száz millió forint tűnt el nyomtalanul a roma önkormányzattól. Csak Farkas Flórián 290 millió forinttal nem tud elszámolni. Az ÖRO ügyeiben nyomozást indított a NAV, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Központi Nyomozó Főügyészség, az Európai Csalás Elleni Hivatal is.

Többek között hűtlen kezelés, sikkasztás gyanújával kezdtek nyomozásba az állami szervek, de a tavasszal megindított vizsgálat eredményeiről több hónapja nem nyilatkoztak. Mindeközben a Fidesz vezetése többször megvédte Farkast, legutóbb maga Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán (lásd lentebb).

Havi egymilliót keres felzárkóztatásért

Farkasnak legutolsó vagyonnyilatkozata szerint mindössze egyetlen, 184 négyzetméteres háza van Szolnokon (2002-es vétel). 3,5 millióval tartozik neki egy pénzintézet, míg van 4,5 milliós hiteltartozása, és 11 millió forintos, magánszemélyekkel szemben fennálló tartozása. Vagyonnyilatkozata szerint elnöke egy gazdasági társaságnak, a „Híd a munka világába” szövetkezetnek, amely a kormánytól a romafelzárkóztatásra kapott többmilliárd forintot kezeli, de ezért Farkas nem kap külön juttatást. Miniszterelnöki biztosként havi 1 millió forint a fizetése.

Farkas Flórián 17 éve a Lungo Drom vezetőjeként még azt mondta, hogy a cigányságnak az az érdeke, hogy az MSZP nyerje meg a választást – írta a Magyar Narancs 1998-ban.

Farkas Flórián ellen 1996-ban ügyészségi vizsgálat indult a Lungo Drom által létrehozott alapítványok ügyében. Ennek eredményeként 1998-ban vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és a számviteli fegyelem megsértése miatt. Azonban Göncz Árpád köztársasági elnöktől eljárási kegyelmet kapott, így a bírósági tárgyalás elmaradt. A kegyelmi eljárás iratait 30 évre titkosították, írta a lap.

Az országot szolgálja

Orbán Viktor a Fidesz idei kongresszusán nyíltan kiállt Farkas mellett. A miniszterelnök név szerint, másokkal – többek között Schmitt Pállal, Pokorni Zoltánnal – egy lapon említette, és lényegében azt mondta üzente:

Azért nem engedi el a párt Farkas kezét, mert Farkas az országot és a Fideszt szolgálja.

Olvasói sztorik