hajléktalankórház (Array)
Belföld

A Szent György Kórház orvosainál is elszakadt a cérna

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 12. 22. 13:08

A Fejér Megyei Szent György Kórház orvosai december 21-én nyilatkozatot juttattak el a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetéhez. Az írás címe Felhívás a magyar egészségügy működési problémáinak rendbetételére. Emlékeztetnek: a magyar orvostársadalom választott képviselői, a MOK novemberi Országos Küldöttgyűlésén Nyilatkozatot fogadtak el az egészségügy sajnálatos helyzetéről, melynek minden megállapításával azonosulnak.

Érvelésük szerint „miközben az ország egyre jobban teljesít”, az egészségügyre történő magyar GDP arányos ráfordítás még a Visegrádi Négyek átlagához mérten is 2%-os lemaradásban van.

Ugyanakkor hazánk lakosságának morbiditási és halálozási mutatói igen rosszak, a magyar emberek életkilátásai az európai átlagtól lényegesen elmaradnak. Ehhez képest az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsülése, bérezése nemzetközi összehasonlításban a rangsor legvégén található.

Ezért vándorolnak el a levél szerint nemcsak az orvosok, a szakdolgozók is – külföldre vagy más szakmákba.

Az egyre kevesebben maradtak rég nem tudnak felelősséget vállalni a betegellátás biztonságáért, számos helyen abszolút hiányhelyzet alakult ki

– írják. A Szent György Kórház orvosai szerint ennek valamilyen szintű kezelésére „tűzoltás-jellegű kényszerintézkedések születnek, amelyek bérfeszültséget generálnak, megosztanak és szembeállítanak dolgozói rétegeket”, ezért is kérik az általános és minden rétegre kiterjedő arányos bérrendezést.

Rossz példa: a fiatal szakorvosok támogatása

A bérfeszültségekre rossz példaként említik a fiatal, szakvizsgázott orvosok támogatási programját.

Egyetlen kolléga sem sajnálja tőlük. Értjük az itthon-tartási szándékot is, de belegondoltak-e a döntéshozók, hogy a fizetésükhöz csapott (miért csak 5 évre?) kiegészítő összeggel egy szintre emelték a bérüket azokhoz a tapasztalt orvosokhoz viszonyítva, akiktől elvárják, hogy tanítsák őket, oldják meg a nehéz eseteket és vállalják azok felelősségét, álljanak helyt az ügyeletekbe.

Levelükben megjegyzik: a döntéshozó semmibe vette és kihagyta a támogatásból az egészségügy egyre fogyatkozó szakorvosi derékhadát, amely fekvő- és járóbeteg szinten hátán viszi az ellátást, teljesítve az alapellátás nem csökkenő konzílium igényét is.

A Szent György Kórház orvosai ezért általános és arányos bérfelzárkóztatást kér, amely az egészségügyben dolgozók minden rétegére vonatkozik.

Két hónapon belül érdemi intézkedést várunk – államtitkár csere helyett – és nem szeretnénk arra kényszerülni, hogy más módon adjunk nyomatékot indokoltan megfogalmazott követeléseiknek!

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.