Belföld

Egyre több a fiatal hajléktalan

Aki nehezen tud írni, olvasni, és még nyolc általánosa sincs, az az alacsony presztízsű munkákra sem kell.

Egyre több a hajléktalanok között a 30 év alatti fiatalok aránya, akiknek még nyolc általánosa sincs – derült ki a Február Harmadika Munkacsoport idei kutatásából. Az utcán élők és éjjeli menedékhelyeken éjszakázók között drasztikusan nőtt a romák aránya is.

Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa a Népszabadságnak elmondta: a hajléktalanság gyakran családi traumával, súlyos otthoni, vagy munkahelyi konfliktussal függ össze. Az változó, hogy az alkohol okként vagy okozatként játszik közre a hajléktalanná válásban, mindenesetre a „tradicionális problémamegoldó segédeszközök” közé tartozik.

Az 1990-es években még alig 3-4 százalék között mozgott az iskolázatlanok aránya a hajléktalanok között, és főleg az idősebbekre volt ez jellemző. Most viszont már tíz százalékot tesznek ki azok, akiknek semmilyen végzettségük nincs, és ezek leginkább fiatalok. A tendenciára a szakemberek nem találnak magyarázatot.

Azt viszont Gurály elmondta: Magyarországon magas a funkcionális analfabéták aránya, azoké, akik elvégeznek ugyan valamilyen iskolát, de csak nehezen tudnak írni, olvasni. Ha még a nyolc általánost sem végzik el, arra sincs esélyük, hogy valamilyen alacsony presztízsű, rosszul fizetett munkát találjanak.

Régebben az a vélekedés járta, hogy a közösségi összetartás miatt nincsenek, vagy kevesen vannak a cigányok a hajléktalanok között. Ez is megdőlt – a hajléktalanok 26 százaléka roma és a szám évről évre nő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik