Belföld

Több tízmilliót rabolt egy álrendőr Budapesten

Elkapták a nyomozók azt a 41 éves férfit, aki a gyanú szerint 2009-ben kirabolt egy XIII. kerületi könyvelőirodát. Egyenruhában, fegyverrel – vagy egy utánzattal – jelent meg a helyszínen, hivatalos eljárást színlelt, így jutott be. Két alkalmazott volt bent, a két nőt műanyag gyorskötözővel megkötözte, majd elvitte a bérszámfejtés miatt náluk lévő 33 ezer forintot.

A férfit – több mint hat évvel később – kedden hallgatták ki gyanúsítottként rablás miatt.  Egyébként is ült, jogerős szabadságvesztését tölti más ügy kapcsán – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik