Belföld

Tízmilliókat bukhat Ákos

Dr. Kocsis Máté aggódik a szólásszabadságért, noha ő is szeret blogbejegyzések miatt feljelentést tenni.

Éves szinten 50 millió forintot bukhat Kovács Ákos azzal, hogy szerződést bontott vele a Telekom – írja a Bors. A lapnak egy szórakoztatóiparban jártas, bennfentes személy azt mondta: tudomása szerint a távközlési cég technikai-technológiai támogatóként is hozzájárult a turnéhoz, ez a támogatás is súlyos tízmilliókat jelent. És ha egy mamutvállalat megtette ezt a lépést, annak is megvan az esélye, hogy a kisebb szponzorcégek is felbontják a szerződésüket.

A Telekom a Bors megkeresésére nem közölte, hogy pontosan mekkora támogatásról van szó, Ákos menedzsmentje is csak rövid közleményben tudatta, hogy tudomásul vették a vállalat lépését.

A Magyar Telekom Csoport azért szakította meg a kapcsolatot a zenésszel, mert értékrendjükkel ellentétesnek tartják, hogy Ákos egy interjúban feladatot szabott a nőknek: valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni. Ezzel összefüggésben azt is mondta: a nőknek nem dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Dr. Kocsis Máté józsefvárosi polgármester éles felháborodásának adott hangot, előbbi „ízlésdiktatúrát” emlegetett, utóbbi „teljesítmény nélküli bódult libbancsnak” nevezte az Ákossal szemben kritikus hangot megütőket. A Kettős Mérce blog azt írta: „csodálatos látni”, hogy Dr. Kocsis Máté egy magáncég döntése miatt mennyire aggódik a szólásszabadságért, miközben szerzőjük ellen meg feljelentést tett egy cikk miatt, amiben az állt, hogy Dr. Kocsis Máté elkövette az uszítás és rémhírterjesztés bűntettét, amikor alaptalanul állította, hogy a menekültek „késelnek, gyújtogatnak és lopnak” a II. János Pál pápa téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik