Belföld

Megveregette Orbán vállát a Zsidó Világkongresszus

ronald-s(960x640).jpg (ronald s. lauder)
ronald-s(960x640).jpg (ronald s. lauder)
Nem lesz Székesfehérváron Hóman-szobor, ezt maga a kormányfő jelentette be a parlamentben. Ronald S. Lauder boldog és köszöni, az USA-nak is.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke üdvözölte Orbán Viktor állásfoglalását, miszerint nem támogatják adófizetők pénzéből, hogy Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak oktatás- és vallásügyi miniszterének szobrot állítsanak Székesfehérváron.

“Nagyon későn jöttek Orbán miniszterelnök egyértelmű kijelentései ebben az ügyben, de mindenképpen üdvözlendők. Köszönöm neki, hogy egyértelművé tette a magyar kormány álláspontját: nem jár tisztelet azoknak, akik előkészítették a 600 ezer magyar zsidó ellen a náci Németország által 1944-ben elkövetett tömeggyilkossághoz” – írta Lauder a Zsidó Világkongresszus honlapján megjelent, szerdai közleményében.

Az adófizetők megcsúfolása

Az adófizetők, köztük a több mint 100 ezer magyar zsidó megcsúfolása lett volna, ha hozzájárultak volna egy olyan ember szobrának állításához, aki nemcsak gyűlölte a zsidókat, de aktívan segítette is üldöztetésüket” – közölte a Zsidó Világkongresszus elnöke. Hozzátette, a “szobor kifejezetten sérti a holokauszt magyar áldozatait”.

hóman2

Lauder ezzel a miniszterelnök hétfői kijelentésére reagált. Orbán a parlamentben azt mondta, nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás. A Zsidó Világkongresszus vezetője üdvözölte, hogy Orbán jelezte azt is: a fentiek miatt nem fog támogatni Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem.

Kösz, Ira!

Júliusban és december elején Lauder arra szólította fel Orbánt, hogy avatkozzon közbe, ne engedje, hogy közpénzekből emeljenek szobrot Hómannak. A Zsidó Világkongresszus elnöke köszönetet mondott az Egyesült Államok kormányának, és különösen Ira Formannak, az antiszemitizmus elleni harc különmegbízottjának is a szobor ellenzéséért.

“Ira Forman Magyarországon járt az utóbbi napokban, és világosan felszólalt a szoborral szemben. Szeretném megköszönni neki, valamint John Kerry külügyminiszternek, hogy felvetették a kérdést a magyar hatóságoknál. Erőfeszítéseik nem voltak hiábavalóak” – mondta Lauder. Forman vasárnap részt vett egy Székesfehérváron tartott tiltakozó hanukai gyertyagyújtáson, amit a Mazsihisz szervezett.

Kiemelkedő történész, féreg politikus

Hóman történész és egyetemi tanár 1931-től több kormányban is vállalt miniszterséget. Jelentős szerepe volt az 1930-as évek végén megkezdődött zsidóellenes törvények elfogadásában. A fehérvári Hóman Bálint Alapítvány határozta el, hogy tiszteletére életnagyságú bronzszobrot emel, de ennek költségeit nagy mértékben az Igazságügyi Minisztérium fedezte volna. Orbán hétfőn elmondta, hogy a civil szervezet úgy döntött, visszaküldi ezt a pénzt a minisztériumnak.

Az alapítvány a Zsidó Világkongresszus honlapján közölt információk szerint elhalasztja a szobor december 29-re tervezett felavatását, és adománygyűjtő kampányba kezd a finanszírozása érdekében – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik