Belföld

Felfüggesztett börtönre ítélték Biszku Bélát

Májusban első fokon öt és fél év szabadságvesztést kapott, de a döntést júniusban megsemmisítették.

Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszku Béla volt pártállami vezetőt háborús bűntettek miatt első fokon csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt, A vádirat szerint a forradalom leverése után részt vett annak a karhatalomnak a megszervezésében és irányításában, amely sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza a budapesti Nyugati pályaudvarnál 1956. december 6-án történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, amelyek során karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhat fegyvertelen tüntető halt meg, köztük nők és gyerekek.

biszku

Az eljárás egyik központi kérdése az volt, hogy Biszku Béla mennyiben tehető felelőssé ezekért a véres sortüzekért.

Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt. Az ügyész életfogytiglanért, a védő hatályon kívül helyezésért fellebbezett. Idén júniusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság, felderítetlenség miatt megsemmisítette az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított. Így került vissza az elsőfokú bírósághoz új eljárásra a Biszku-ügy.

Bűnpártolás, lőszerrel visszaélés, tagadás

A mintegy két hónap alatt befejezett megismételt eljárásban a törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki a váddal szemben három rendbeli bűnpártolás bűntettében, mert nem intézkedett Salgótarjánban a tömegre tüzet nyitó karhatalmisták felelősségre vonása iránt, holott ez belügyminiszterként kötelessége lett volna. Bűnösnek mondta ki további két rendbeli bűnpártolás bűntettében azért, mert szintén nem kezdeményezett eljárást a martonvásári kutatókat bántalmazó karhatalmisták ellen, sőt az erről szóló jelentést irattározni rendelte. A kutatókat azért állították elő a rendőrségre, hogy megakadályozzanak egy újabb hatalomellenes szervezkedést az 1957-es március 15-i ünnep előtt. A bántalmazásukra azért került sor, mert a fennálló rendszerrel ellentétben állónak tekintették őket.

A váddal egyezően Biszku Bélát bűnösnek mondta ki a bíróság lőszerrel visszaélés bűntettében is, melyet azzal követett el, hogy a házkutatás során talált 11 db vadásztöltényre nem volt engedélye. Emellett a vádlott az ítélet szerint bűnös a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében is: egy televízió műsorban azt mondta, hogy nem tartja koncepciós pereknek az 56-os pereket, illetve azt állította, hogy az ítéleteket szuverén bíróságok hozták, valamint nem volt köze ahhoz, hogy az embereket bebörtönözték. Védekezése szerint az akkori helyzet következménye, hogy sokan elhagyták az országot.

Novák Előd: vérlázító ítélet született

Novák Előd a tárgyalás szünetében azt mondta, hogy “a kommunista bűnök nyilvános tagadásával ért fel az az ítélethirdetés, amelynek keretében a bíró lelkesen mentegette az indokolásban Biszku Bélát”. Az ügyészség és a bíróságok eddig időhúzásra játszottak, a mostani ítélet pedig nyilvános felmentéssel ér fel, hiszen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélni valakit háborús bűntettek miatt több mint vérlázító – fogalmazott. A következő lépés már csak a bűncselekmény hiányában történő felmentés lehet – jegyezte meg.

A jobbikos országgyűlési képviselő szerint az egész rendszer, az egész politika szégyene, hogy az 1956 utáni megtorlások egyik vezéralakját egyetlen nap letöltendő börtönbüntetésre sem ítélik. Azt mondta, különösen fájó, hogy még egy olyan szimbolikus büntetést sem kapott Biszku Béla, hogy nézze meg Tóth Ilonka koncepciós perének dokumentumfilmjét. Hozzátette: Tóth Ilonkát ugyanabban a teremben ítélték halálra, amelyikben a Biszku-ügyben hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a politika felelőssége – az elszámoltatás hiányán túl -, hogy a kommunista vezetők több százezer forintos luxusnyugdíjból élik mindennapjaikat. Biszku Béla is “az egykori belügyminiszterként végzett tömeggyilkosságai alapján kapja még mindig azt a több százezer forintos kommunista luxusnyugdíjat, amit minden ellenkező kormányzati híreszteléssel ellentétben néhány ezer forint megvonása után, de azóta többszöri nyugdíjemelés után még mindig kap”. Hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülve azonnali hatállyal megszünteti a kommunista luxusnyugdíjakat, amelyet alanyi vagy özvegyi jogon még mindig több ezer ember kap, és évente több milliárd forintra rúg. Pártja három legfontosabb antikommunista követelése az állambiztonsági múlt nyilvánosságra hozatala, a kommunista vezetők elszámoltatása és közéletből való kitiltása, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonása – emelte ki.

Hangsúlyozta: ha a kommunista vezetőket kitiltanák a közéletből, ez érinthetné Gyurcsány Ferencet is, “aki a KISZ Központi Bizottságának titkáraként olyan magas szintű vezetője volt az előző rendszernek, hogy egy állítólagos rendszerváltás után normális esetben nem lehetne nemhogy miniszterelnök, de még országgyűlési képviselő nem”.

(Képek: Nagy András, 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik