Belföld

Újabb fordulat a Hóman-szobor ügyében

Nem civil szervezet, hanem a kormány képviselője kezdeményezte a szoborállítást.

Fülöp Gyula volt múzeumigazgató, egy fehérvári alapítvány vezetője azt mondta a Népszabadságnak, hogy a Hóman-szobor felállítását a székesfehérvári születésű L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális államtitkára kezdeményezte. Azt szerette volna, ha Klebelsberg Kunó mellé került volna államtitkára, Kornis Gyula és Hóman Bálint szobra is.

A fideszes politikus biztosította arról, „a pénz megvan rá”. A Marosi Arnold Alapítványtól annyit kért, hogy adja a nevét hozzá, amire Fülöp Gyula rábólintott, de Hóman esetében – miután tudomást szerzett dicstelen politikai szerepéről – végül elutasította a kérést. L. Simon ekkor fordult a Hóman Bálint Alapítvány vezetőjéhez, akinek aztán Fülöp Gyula segített kitölteni a hivatalos papírokat.

L. Simon László kabinetjének sajtóosztálya nem cáfolta az információt, csak annyit válaszolt a lapnak, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök úr az üggyel kapcsolatban mindent elmondott ma a parlamentben.

L. Simon László a lap szerint többször méltatta már Hómant, akinek tevékenysége szerinte arra is példa, hogy „van átjárás a politika és a kultúra között” és akit a „mai konzervatívoknak is szellemi hátteret nyújtó” alakok közé sorolt. Orbán Viktor ugyanakkor a szocialista Kunhalmi Ágnes kérdésére reagálva azt mondta, ő nem támogatja sem a Hóman-, sem a Horthy-szobrok felállítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik