Belföld

DK: Tarlósnak döntenie kell a Fidesz és Budapest között!

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 12. 16. 13:30

Fideszes levelezés bizonyítja, hogy megszorítás várható a Fővárosban - állítja az ellenzéki párt.

A DK szerint a héten kiderült, hogy a Fidesz soha nem látott megszorítást hajt végre Budapesten: megszűnhet a közlekedés az agglomerációban, mert a kormány nem hajlandó kifizetni a BKV költségeit. Ugyan 2016-ban 3 milliárdot, 2017-ben 6 milliárd forintot vesz el a kerületektől, de ez sem elég a BKV-ra, ezért további megszorítással sújtja Budapestet.

Emiatt lekapcsolhatják a fővárosi közvilágítást, és nem lesz patkányirtás, továbbá megszűnhet az utcák, közterek takarítása is.

A megszorítást egy, az ellenzéki párt birtokába került, olyan fideszes levél is bizonyítja, amelyben Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes takarékoskodásra utasítja a fővárosi intézmények, cégek vezetőit, mert 24 milliárd forint hiányzik a jövő évi büdzséből.

Ez olyan bizonyíték, amely egyértelművé teszi a Fidesz Budapest-ellenes politikáját, és a budapesti közszolgáltatások felszámolásának szándékát.

Tarlós István fideszes főpolgármesterként most a Fideszre mutogat, de a Demokratikus Koalíció szerint ha nem tudja behajtani a saját pártján a főváros működéséhez szükséges pénzt, akkor inkább álljon fel a főpolgármesteri székből. A DK szerint Tarlós István nem tudja, nem is akarja megvédeni Budapestet a Fidesztől. A DK felszólítja Tarlós Istvánt, döntsön végre a Fidesz és a Főváros között!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Portugal's forward Cristiano Ronaldo (C) celebrates after scoring during the WC 2018 group B football qualifing match Portugal vs Hungary at the Luz stadium in Lisbon on March 25, 2017. / AFP PHOTO / PATRICIA DE MELO MOREIRA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.