Belföld

Agyonvert egy egyetemistát 2004-ben, 12 évet kapott

Franciaországban bujkált a debreceni verekedő, két éve fogták el.

12 év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Törvényszék első fokon egy férfit, aki a vád szerint 2004-ben olyan súlyosan megvert egy másik férfit, hogy az három nappal később belehalt sérüléseibe.

A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás. Az ügyész végindítványában emberölés alapesetére módosította a vádat. A börtönbüntetés mellett a férfit tíz évre eltiltották a közügyektől, és kötelezték az eljárás során felmerült több mint kétmillió forint perköltség megfizetésére is. A vádlott leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat.

Az ügy sértettje 2004 szeptemberében kezdte meg tanulmányait a Debreceni Egyetem Jogtudományi Karán. Októberben két barátjával elment egy szórakozóhelyre, ahol sok alkoholt fogyasztott és többekkel szóváltásba keveredett. A vádlott is itt szórakozott, ő is alkoholt fogyasztott. Hajnalban a sértett és a vádlott társasága nagyjából egy időben indult el a szórakozóhelyről, útközben szóváltásba keveredtek. Végül a sértett egy sörösüveggel arcon vágta a vádlottat, akinek vérezni kezdett az arca. Ezután a vádlott többször megütötte az állán és az orrán, majd rátaposott a fejére. A sértett a kórházban belehalt sérüléseibe.

A vádlott, miután értesült a sértett haláláról, elhagyta az országot, 2013 novemberében fogták el Franciaországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik