Belföld

Véletlenül megrúgták, megsérült a világszép magyar kislány mája

Osztálytársaival fogócskázott a 13 éves Lenkovics Laura, amikor a másik fogóval véletlenül úgy egymásnak rohantak, hogy az ütközésben megsérült a számos díjjal elismert lány mája – számol be a Blikk keddi számában. Laura két és fél évesen nyerte első szépségversenyét, később Magyarország, majd a világ legszebbjének választották, idén pedig az Év szépe díjat zsebelte be.

Laura a baleset után erős fájdalmai ellenére végigülte az órákat, azonban mivel kínjai nem csillapodtak, édesanyja kórházba vitte. A kórházban néhány napig megfigyelés alatt tartották Laurát, laboreredményeiből arra következtettek, hogy megsérült a mája, később pedig kiderült: a szerencsétlen ütközés miatt megsérült hasnyálmirigye, azóta is diétáznia kell.

Laura édesanyja, Szilvia nehezményezte, hogy a testnevelő tanár nem érdeklődött lánya hogyléte felől, pár nappal később azonban a testnevelő cinikus megjegyzéseket tett a kislány betegségére Lura nővérének elmondása szerint. Az édesanya szólt az igazgatónak, a testnevelő ezt követően telefonon elnézést is kért szavaiért, ám amikor két hét múlva Laura visszatért az iskolába, ismét megjegyzéseket tett. Az édesanya most az írásos panasztételen gondolkodik.

Az iskola igazgatója, Kocsi Imre Antal a lapnak elmondta: ha bármilyen sértő dolog történt, kivizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik