Belföld

Ákos szavai miatt dagad a botrány, már nemzeti műpéniszt és középkort emlegetnek

Kovacs-Akos(210x140).jpg (Array)
Kovacs-Akos(210x140).jpg (Array)
Flashmob szerveződik Ákos szerdai koncertje előtt. A politika is rászállt.

A nő szuverén! Flashmob a nemzeti műpénisz ellen.

Ezzel a címmel hirdetett villámcsődületet a Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás nevű Facebook-csoport. A tiltakozókat este hatra várják a Papp László Arénánál a metrómegállóhoz. A szervezők a BRFK-n bejelentették a tiltakozó akciót, amely reflektál Kövér László hétvégi kijelentéseire is. Azért demonstrálnak, mert

A nő nem szülőtehén!
A gyerekvállalás a legbelső magánszféra ügye!
A nő azonos munkáért azonos fizetésre jogosult – Türkmenisztántól nyugatra!
Ha már a kormánynak és Ákosnak nem jött össze hatékony módon, a nők helyettük is művelődni, tanulni fognak, és hasznosítják is. Most nem számít az állami befektetés?!

A szervezők saját transzparenseket, ötleteteket várnak, békés, de indulatos demonstrációjukhoz és számítanak minden szuverén lányra, nőre, XXI. századot ismerő fiúra és férfira.

A megjelenőkre az EU Alapjogok Chartája kötelező érvényű.

Minden azzal ellentétes szellemű egyén távozását kérik.

Mint korábban megírtuk, a Kossuth-díjas énekes azt követően nyilatkozott a nők szerepéről az Echo Tv-nek, hogy a Fidesz-kongresszuson Kövér László a “feminin férfiakról”, a “genderőrületről” és az önmegvalósításról beszélt. Mint utóbb kiderült, hetedikes emlékei alapján.

Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.

Kovács Ákos ezzel egybehangzóan az Echo TV-ben egyes szám első személyben azt mondta, hogy

A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. (…) a férfinak azért szélesebb a válla, hogy ő vigye a gerendát. A nőnek azért szélesebb a csípője, hogy ő szülje a gyereket.

Szavaira szinte azonnal reagált a megtévesztő nevű Szegedi Kovács Ákos Fanclub, amely azt kérte, hogy Ákos lemezbemutató koncertjére a jegyeket váltsák vissza a nők, hiszen dolgaik között nem szerepel koncertjei látogatása.

Együtt: Kövér és Ákos a sötét középkorban él

Berkecz Balázs, a párt elnökségi tagja Kovács Ákos és Kövér László szavait azzal magyarázta, hogy a “Fidesz sötét középkori tahósága kezd elburjánzani, és mint egy Alzheimer-kór, úgy zabálja meg a fideszes holdudvar agyát.” Az ellenzéki politikus blogján emlékeztetett rá, hogy éppen ott születik több gyermek,

ahol kiegyensúlyozottabbak a női és a férfi családi szerepek, és ebben a förtelmesen macsó fideszes világban EGYÜTT kell tennünk azért, hogy itthon is jobb legyen a helyzet. Mert a nők munkaerőpiaci helyzete nem a nők ügye, hanem mindenkié.

Berkecz ezt követően durván támadja Kovács Ákost, de bevallja, hogy a Fidesz már nem lepi meg, miután az Országgyűlés március elején leszavazta a nők és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célzó isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amit Szelényi Zsuzsa (Együtt) nyújtott be.

Nem meglepő, hogy a Fidesz tart az egyezmény ratifikálásától, ugyanis az komoly lépéseket követelne a kormánytól annak érdekében, hogy az otthonukban veszélyben élő nőket és gyermekeket bántalmazókat megvédje, az elkövetőket megbüntesse.

A fideszesek által leszavazott Isztambuli Egyezmény konkrétan meghatározza, hogy a ratifikáló országoknak milyen jogi és intézményi rendelkezéseket kell hozniuk, amelyek a nők ellen irányuló erőszak visszaszorítását szolgálják. Ezek a szexuális zaklatástól kezdve, fizikai és verbális erőszakon át, egészen a kényszerházasságokig terjednek. Az egyezmény betartását, megvalósítását nemzetközi szakértői csoport ellenőrzi – emlékeztet az ellenzéki politikus, aki szerint Kovács Ákos és Kövér László érvelése már ott megbukik,

hogy ha egy férfi ezt a feudalista stupidságot igyekezne komolyan venni, akkor a magyar átlagfizetésből el tudna-e tartani tisztességgel egy nőt és mondjuk három gyereket meg négy kereket. Mondhatnám, hogy nevetséges ez az egész, de sajnos komolyan gondolják.

Az Együtt ezzel szemben a modern női-férfi szerepekből indul ki. Az általa javasolt eszközök az ösztönzésre, nem az erőszakos kormányzati beavatkozásra épülnek, mert fontosnak tartják, hogy a nők és a férfiak tudásukat, képességeiket egyforma mértékben kibontakoztathassák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik