Belföld

Lázadnak a nők Kövér ellen a Facebookon

"Neked is hányingered van?" kérdezik, miután idézik a házelnök Fidesz-kongresszuson mondott szavait.

“Negatív terhességi tesztet Kövér Lászlónak!”

Ezen a néven alakult meg a csoport, amely azok csatlakozását várja, akiket felháborít Kövér László vasárnapi Fidesz-kongresszuson elmondott beszéde. Különösen az a rész, amelyben a házelnök a genderőrületetről és arról beszélt, hogy nem akar olyan országot, ahol “férfigyűlölő nők” és “feminin férfiak” a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják.

Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.

Idézik a Facebook-oldal szervezői azt a részt, ami szerintük különösen hányingerkeltő, felháborító. Szerintük Kövér László nem mondhatja meg senkinek, hogyan élje az életét. A szervezők arra buzdítanak, hogy akiket sértett Kövér beszéde, az küldjön negatív terhességi tesztet a parlamenti postafiókcímére.

Korábban Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Fórumon nehezményezte, hogy az EU több időt tölt a gender-vitával, mint a családokkal, pedig fontos, hogy egy közösség külső erő nélkül is fenn tudja tartani magát. Mint mondta: Európa a leginkább elöregedő kontinens, mégis olyan életidegen dolgokra és vitákra megy el az idő és a pénz, mint a Gender-vita, a homoszexuálisok házassága, és más kedves, másodlagos dolgok. Magyarországon a többség úgy gondolja, a gyermek egyszerre áldás családnak, társadalomnak, “a gyermekek által többre leszünk képesek és többet is tudunk elérni”. Orbán Viktor úgy vélte: “gyermek nélkül nincs folytatás, az idősek számára pedig nincs biztonság”.

A Patent Egyesület is nagyon kiakadt a házelnök szavain. A nőjogi szervezet a kongresszuson elhangzottak alapján arra jutott, hogy a Fidesznek láthatóan azzal nincs különösebb baja, hogy jelenleg az ország nőgyűlölő férfiak és férfiaktól rettegő ‘feminin’ nők társadalma. Sőt. Az ez elleni küzdelmet rögtön a férfiak elleni támadásnak veszik, mert az egyenlőség, a férfiak hatalomvesztése a hatalmi viszonyok kiegyensúlyozásában, számukra már nőuralmat jelent.

A jogvédők szerint éppen a Fidesz él genderőrületben, amikor megszabná, hogy a férfiak, nők milyenek legyenek, mire valók a társadalomban. Ez ellen a diktátum ellen küzdeni nem őrület, hanem épelméjűség, az igazságosság megkövetelése. A Patent addig fog küzdeni a nőkért, amíg egyenjogúságukat mindenki el nem ismeri.

Ez nem férfigyűlölet; ez embertisztelet. S ha ettől Kövér “rettegő, feminin férfinak” érzi magát, akkor rettegjen csak.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik