Belföld

Hóman, egy újabb szerencsétlen államférfi, akit a politika próbál magyarázni

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2015. 12. 14. 09:30

A történész szerint Hóman Bálint még meg is érdemelne egy szobrot, a kultúrpolitikus megítélése már erősen kettős, az antiszemitáé pedig vállalhatatlan.

Egyre komolyabb politikai hisztéria kíséri Hóman Bálint, Székesfehérvárott december 29-én felállítani tervezett szobrát. Főleg, hogy az alkotás az Igazságügyi Minisztérium és a városi önkormányzat pénzügyi támogatásával születik meg. Egy újabb államférfi a szerencsétlen magyar XX. századból, akit a politika próbál nekünk elmagyarázni.

Nem akarunk ítélni és oktatni arról, kit és miért tekinthetünk példaképnek, kit és miért pedig nem.

De az sem tetszik, ha politikusok próbálkoznak ilyesmivel, ezért oda utaljuk Hóman Bálintot, ahová múltbéli politikusként való: történészek kezébe.

Dévényi Annát, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusát kérdeztük a tudósról, a kultúrpolitikusról és az “antiszemitáról”.

Tudósok csarnokában

A legtisztább képet a magyar középkorra szakosodott történészről festhetjük. A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a tudományos akadémia tagja volt, ma pedig teljes egyetértésben Hómant nagy formátumú, jelentős tudósként tartjuk számon. Magas színvonalú munkáit jelenleg is idézik, használják, elismerik.

Dévényi Anna szerint a nagy magyar történészek képzeletbeli csarnokában Hóman Bálint mindenképpen megérdemelne egy szobrot.

Ami a vallás- és közoktatásügyi minisztert illeti, már némi kettősség figyelhető meg. Kiváló szakpolitikus volt, egységében látta és kezelte a magyar oktatás és közművelődés ügyét, rendszerben gondolkodott, ami rendkívül ritka és előnyös. Intézkedései és reformjai valós problémákat orvosoltak, modernizáltak.

Az érem másik oldala, hogy – bár kijelentette, pártpolitikában nem vesz részt – csatlakozott Gömbös Gyula kormányához, azonosult elveivel. Ez egyrészt a fajvédelmet jelenti, aminek egyik lényegi eleme a zsidók kiszorítása a gazdasági, politikai, szellemi életből. A magyarság, a “romlatlan” nemzeti lélek, a magyar “faj” védelme és felemelése érdekében.

Küldetéstudattal a diktatúrába

Egyfajta küldetéstudat volt ez Gömbös, Hóman, de a magyar elit nagy része számára is. A Trianonban megcsonkított, megalázott magyarság vezető szerepének visszaszerzése a térségben. Hóman elődje, Klebelsberg Kuno munkáját folytatta elhivatottan, aki a magyar kultúrfölény megteremtését tűzte ki célul.

Hitt abban, hogy a diktatórikus, fajvédő – vagy ahogy a ’30-as években nevezték: öncélú-nemzeti – politika vezetheti ki a társadalmi, politikai, gazdasági, sőt erkölcsi válságból Magyarországot.

Fontosnak tartotta, hogy az ebbéli meggyőződés általánossá és egységessé váljon az egész magyar társadalomban. Az egységes világnézet kialakításának, egyben a haza felemelésének, a fejlődésnek kulcsát a nevelésben látta, mint ami biztosíthatja Magyarország gazdasági és politikai felvirágzását. Logikus gondolatmenet, és semmi kivetnivalót nem találhatunk abban, ha egy politikus életcélja a haza szolgálata. Sőt, ez lenne alapvető feladata. A kivitelezésben azonban megbicsaklott a rendszer.

Az erő koncentrálását egy keresztény-nemzeti ideológia jelentette közös szellemiségben vélték megvalósíthatónak. Központilag határozták meg, ki hogyan gondolkodjon, így viszont már – magasztos cél ide, vagy oda –  az egész nem más, mint diktatúra.

A liberális, parlamenti demokrácia ideje lejárt

Mégsem beszélhetünk magyar sajátosságról, akkoriban az egész világ hasonló problémával küzdött. A századfordulón már megjelent az a mély lelki válság, amelyet az I. világháború pokla, majd az azt követő nehéz gazdasági helyzet csak mélyített. A korábbi társadalmi struktúrák, a hagyományos közösségek szétestek, az egyén magára maradt. Sokan érezték úgy, mindez a modern kornak, a liberális rendszereknek köszönhető.

Úgy vélték, a parlamentáris demokrácia lassú döntéshozói folyamata képtelen az általános válság kezelésére, a nemzet érdekében és a társadalmi egység megteremtése céljából erős központi hatalomra, vagy akár diktatúrára van szükség, magyarázza Dévényi Anna.

Mind a probléma – a válság -, mind a Hómanék által preferált megoldási javaslat – a hatalomkoncentráció – megjelent a nagy nyugati demokráciákban is. Míg azonban Nagy-Britanniában vagy Franciaországban nem jutott uralomra, Németország, Spanyolország vagy Portugália viszont ezen az úton indult el.

Mindezt csak azért írtuk ilyen hosszasan, hogy megértsük: a diktatórikus törekvések, a fajvédelem – ismét leszögezzük: a saját nép védelmét, felemelését értették alatta – a korszellem szerves része volt.

Akárhogy is értékeljük ma, akkor és ott Hóman politikája nem volt sem rendhagyó, sem elítélendő. Egy bizonyos pontig.

Zsidó bűnbak

Mert ezzel át is csorogtunk a zsidóellenességhez, ezt is érdemes messzebbről kezdeni. Jelesül, hogy a XIX. század végén, a XX. elején az antiszemitizmus egész Európában, főként keleti részén  jelen volt. Sőt, a nagy háború végéig épp Magyarország volt az a hely, ahol a zsidók nyugalmat, befogadást, hazát találtak, az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság és Trianon után viszont elsodorta őket a bűnbaklavina.

Hóman személyesen is ilyen utat járt be. A világháború előtt semmi jelét nem adta antiszemitizmusnak, zsidó barátai voltak, liberális köröket látogatott.

A tanácsköztársaság után jelent meg retorikájában a kirekesztés.

Zsidómentő antiszemita

Egyetértett azzal, hogy a zsidókat korlátozni kell a gazdasági és a politikai életben, az értelmiségi pályákon. Darányi miniszterelnök rokonaként és kormánya minisztereként

Hóman Bálint tevékenyen részt vett az első zsidótörvény megalkotásában.

A későbbiekben, a német megszállás, majd a nyilas rémularom alatt sem mondott le mandátumáról, részt vett az országgyűlés munkájában, megszavazott minden, zsidók jogfosztását előíró jogszabályt.

Nyilatkozataiban is sarkosan fogalmazott, kártékonynak, együttélésre képtelennek nevezte a zsidóságot, mindenekelőtt a nem asszimilálódott „újonnan jött” zsidókat. Nyilvánosan vallott nézetei, beszédmódja, kultuszminiszterként hozott intézkedései és a zsidóellenes jogszabályok támogatása által Hóman is hozzájárult ahhoz, hogy 1944-re a magyar társadalom mentálisan készen álljon.

Készen álljon arra, hogy a zsidók deportálása fölött szemet hunyjon, közönyös legyen, hogy a rémségekben részt vegyen, aktívan végrehajtsa.

Miközben politikusként a zsidóság elnyomásán, elűzésén dolgozott, “magánemberként” a vészkorszakban zsidókat mentett. A vezetése alatt álló intézményekben menleveleket szerzett zsidó származású kollégáinak, nem volt hajlandó őket kirúgni, nem engedte őket elhurcolni. Nehezen feloldható ellentmondás.

Nem mentség

Akkor miért szavazta meg a zsidótörvényeket? Miért vállalta a parlamenti munkát a német megszállás, majd a nyilas hatalomátvétel után is? A történész úgy véli, küldetéstudatból. Hitt benne, hogy a zsidóság visszaszorítása, de nem a fizikai megsemmisítése tényleg a magyar nemzet javára válik. Hitte a megszállás után is, hogy még védheti az ország érdekeit, és ha lemondana, a helyére rosszabb jönne.

Maradt, mert úgy vélte, így még mentheti a menthetőt. Őt magát persze ez nem menti.

A világháború után egyébként egy népbíróság életfogytiglani börtönre ítélte az egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert, de nem a “zsidótörvények” miatt. Hanem mert parlamenti képviselőként megszavazta Magyarország hadba lépését a Szovjetunió ellen. A váci fegyházban halt meg 1951-ben.

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 6-án bűncselekmény hiányában felmentette.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.