Belföld

Vádat emeltek a Magyar Televízió korábbi elnöke ellen

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 12. 12. 09:11

Az ügyészség szerint R. Z. magánszemélyként titkolt el jövedelmet az adóhatóság elől, amiért akár öt évet is kaphat.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dr. R. Z., a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen.

Offshore cég számlájára érkezett a pénz

A vádirat lényege szerint dr. R. Z. magánszemélyként még 2010-ben egy budapesti XII. kerületi ingatlanügyletben közvetítői tevékenységet végzett, melyért az ingatlan vásárlóitól mintegy 100 ezer euró (kb. 26,5 millió forint) sikerdíjat kapott.

A vádlott az így megszerzett jövedelmét azonban a 2011. év májusában az adóhatósághoz benyújtott szja-bevallásában, – mint önálló tevékenységből származó jövedelmet – nem szerepeltette, hanem az eltitkolt jövedelmét az ingatlan vevőivel egy, a résztulajdonában álló Seychelles-szigeteken bejegyzett offshore cég Lichtensteinben vezetett bankszámlájára utaltatta, mely bankszámlához egyedi megbízással hozzáféréssel is rendelkezett.

12,6 millió forinttól esett el az állam

Az offshore cégnek és lichtensteini bankszámlájának a magánügyletben csak annyi szerepe volt, hogy a vádlott így megkerülhette magyarországi adófizetési kötelezettségét.

Dr. R. Z. a valótlan tartalmú adóbevallása benyújtásával a 2010-es  adóévre vonatkozóan – személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás bevallási és fizetési kötelezettségét megszegve –  összesen mintegy 12 600 000 forint vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény a törvény szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Visitors walk past a 5G logo during the Mobile World Congress on the third day of the MWC in Barcelona, on March 1, 2017. 
Phone makers will seek to seduce new buyers with artificial intelligence functions and other innovations at the world's biggest mobile fair starting today in Spain. / AFP PHOTO / Josep Lago
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.