Belföld

Képviselő ne kapjon nyugdíjat!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) kezdeményezi, hogy a képviselői tiszteletdíj mellé ne lehessen nyugdíjat felvenni.

Az ellenzéki párt társelnöke módosító javaslatot nyújt be azért, hogy az országgyűlési és az EP-képviselőkre is vonatkozzon a kettős juttatás tilalma, vagyis ne kaphassanak egyszerre képviselői tiszteletdíjat és nyugdíjat. Szabó Tímea azt mondta, hogy miközben a nyugdíjkorhatárt elérő közigazgatási dolgozók nem vehetik fel egyszerre fizetésüket és a nyugdíjukat, addig ez a jogszabály az országgyűlési és az EP-képviselőkre nem vonatkozik.

Így fordulhat elő, hogy Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a körülbelül 1,3 millió forintos bruttó képviselői díja mellé felveheti a több mint kétszázezer forintos nyugdíját is, és ugyanígy hozzájuthat nyugdíjához például a kereszténydemokrata Latorcai János vagy a fideszes Jakab István és Mátrai Márta is – tette hozzá.

Szavai szerint a tilalom esetén ezekből a járandóságokból havonta több millió forint összejöhet, ami például több száz gyermek étkeztetését segítheti. A politikus kitért arra is, hogy levelet ír a nyugdíjkorhatáron túli képviselőknek, megkérdezi tőlük, felveszik-e a nyugdíjukat és támogatják-e a javaslatát.

Korábban a rendszerbontó népszavazási kezdeményezések egyike éppen ez volt. Az Új Magyar Köztársaság (ÚMK) Egyesület ügyvivője a népszavazási kérdést maga is úgy fordította le, hogy “a szépkorú Harrach honatya” kedvezőbb elbírálás alá eshet-e, mint a szintén nyugalmazott, de még dolgozni akaró Kiss tanárnő? És azzal egyetért-e, hogy minden magyar felelős minden magyarért – akkor is, ha az a magyar történetesen nem tehetős Fidesz-káder, hanem szegény gyermek?”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik