Horváth Lili kisjátékfilmjeire mindig is az volt jellemző, hogy nehéz sorsú emberek kiútkeresését kívánja vászonra vinni, elég csak a Napszúrásra, vagy az Uszodai tolvajra gondolni, így a Szerdai gyerek megtekintése előtt már számítottam rá, hogy vélhetően ugyanazt az érzékenységet látom viszont, amit korábban is. Az elvárásaimat az is tetézte, hogy ez a film szinte a Napszúrás szellemi letéteményese, hiszen ahogy abban, itt is egy többszörösen hátrányos helyzetben lévő fiatal lány a főszereplő, aki nem elég, hogy korábban állami gondozott volt, de gyermekéért is harcol. A Szerdai gyerek Majájának azonban meg kell birkóznia barom pasijával is, aki nem elég, hogy pitiáner bűncselekményekből tartja el magát, de még jó alaposan vissza is húzza a lányt, nem hagyja kiteljesedni, sőt, tettlegesség nélkül is olyan családon belüli erőszaknak teszi ki, hogy rossz nézni kapcsolatukat.
A film amellett, hogy nyomon követi a négyéves gyermeke láthatási jogát visszaszerezni kívánó Maja sorsát, bepillantást enged a szegénységben élő réteg mindennapjaiba is. Mindezt azonban nem mélyrealizmussal teszi, hanem az abszurditás eszközével, hiszen a lány és három másik szerencsés lehetőséget kap arra, hogy mikrohitelhez jussanak, amiből valamilyen vállalkozást kötelesek létrehozni. A szereplők döntése értelmében a kis településen internet kávézó, turkáló és Maja által mosoda nyílik ugyanabban a lelakott egykori művelődési házban. A megnyitásra aztán Audival érkeznek a „mecénások”, egy olyan városba, ahol az emberek zömének mosógépre sem futja. Érezzük, látjuk: kismagyar rögvalóság ez, a történetben pedig minden pont annyira didaktikus vagy szeretetteljes, hogy pont igaznak érzékeljük, s ne tartsuk maníros, értelmiségi kisujjeltartásnak egy mélyszegénységről szóló diskurzusban.
A film legnagyobb erénye azonban a legnagyobb hibája is. Autentikus környezetben sok autentikus amatőr szereplőt látunk, akik néha azért meg akarják mutatni, mennyire nagy színészek is lehetnének, ha akarnának, de ilyenkor csak túlrajzolt kiabálást, maszatolt dacosságot kapunk. Ez leginkább a főszereplő Vecsei Kinga játékára igaz, karakteres arca, kiállása, stílusa mind vászonra termett, de színészi kelléktára érthető okokból szegényes, teljesítménye hullámzó. Ez jellemző a barátját alakító Antal Zsoltra is, aki vélhetően annyira „sok volt” a vágóasztalon, hogy később új szinkronhangot is kapott, bár ő Majával ellentétben nem minden jelenetben van jelen, ezért személye kevésbé is zavaró. Az lett volna a legjobb, ha Horváth Lili valahonnan le tud akasztani egy olyan ismeretlen, de jó színészt, akinek még nincs agyonhasználva az arca, mint anno tette ezt Törőcsik Franciskával a Napszúrás esetén. Ha már a profiknál tartunk, érdemes Thuróczy Szabolcsot kiemelni, aki ismét egy újabb arcát mutatta meg a vásznon, s jó látni, hogy nemcsak az Aranyéletes simliskedés, de a szociális attitűd is jól áll neki.
Mindezen hibák ellenére a Szerdai gyerek egy határozottan kedves alkotás, ami keretes szerkezetének hála már a film elejétől beránt, ami apró rezdüléseinek köszönhetően (Thuróczy haszontalan dolgokat rendel a Vaterán, a telepi gyerekek vágyódnak a státuszszimbólumot jelentő iPhone-ért) magunkra és környezetünkre ismerünk, a finom humor pedig emlékeztet mindennapjaink nonszensz apróságaira (örülünk egy zenélő képeslapnak, bármennyire is közhelyes). Kicsit azonban hiányzik belőle Horváth Lili kisjátékfilmjeinek feszessége, ahol minden sallang kikerült, és pont annyi levegő volt bennük, amennyit mindenképpen megkövetelt a sztori. Furcsamód, amíg Thuróczy Szabolcs karakterének ábrázolása tűpontos és apró elemekből építkező, Vecsei Kinga Majája sokkal dagályosabb és néha egy-egy jelenet kevéssé viszi előre jellemének árnyalását. Ezektől függetlenül jó nézni a Szerdai gyereket, amely úgy lesz drámai, hogy közben teljesen életigenlő film, és úgy lezárt történet, hogy azért marad benne kérdőjel bőséggel.
Szerdai gyerek. Színes, magyar filmdráma, 93 perc, 2014. Értékelés: 7/10
