Belföld

Huszonöt tonna illegális fémet találtak egy fővárosi telephelyen

Váratlan ellenőrzést tartottak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal emberei egy budapesti, XVII. kerületi címen, ahol – előzetes információk alapján – illegális fémtelep működött. Az udvaron és a melléképületekben nagy mennyiségű – 25 tonnányi – fémhulladékot találtak, de előkerült négy darab digitális mérleg is. A lefoglalt hulladék között érzékeny fajkódú ipari elektromos réz- és alumínium-kábelek is voltak.

A telep tulajdonosa elmondta, hogy több mint 20 éve kereskedik fémhulladékokkal, azonban az ingatlanon talált “készlet” eredetéről semmilyen okmányt nem tudott bemutatni. A nyilvántartásokból az ellenőrzést végzők megállapították, hogy a férfi az új fémkereskedelmi jogszabály hatálybalépése – azaz 2013. november 25. óta – több mint 31 tonna fémhulladékot adott el engedéllyel rendelkező kereskedőknek.

A pénzügyőrök – illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt – az udvaron talált 3,5 millió forint értékű, több mint 25 tonna fémhulladékot lefoglalták, és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak. “Mivel a hulladékok gyűjtése, tárolása és ártalmatlanítása is engedély nélkül történt, hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell a tulajdonosnak. Az engedély nélkül folytatott illegális tevékenység miatt mintegy 10 millió forint bírság kiszabása várható” – közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénteken.

A NAV vizsgálatot indított azon fémkereskedők ellen is, akik a fémhulladékokat átvették. Amennyiben bebizonyosodik a szabályszegésük, úgy ellenük is eljárás indul. Az udvaron talált ismeretlen eredetű ipari elektromos réz és alumínium kábelek eredetének megállapítására szintén vizsgálat indult.

fémtelep
Fotó: NAV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik