Belföld

Meg akarta harapni, majd lerántotta a rendőrt a lépcsőn a dühös borsodi anya

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség a napokban azzal az 56 éves nővel szemben, aki idén augusztus utolsó napján rátámadt egy intézkedő egyenruhásra Borsodbótán. A büntetlen előéletű asszonnyal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.

A vádirat szerint az ominózus napon azért intézkedett a településen négy rendőr, mert bejelentést kaptak, hogy valaki megrongált egy távolsági buszt. Kiderítették, ki lehetett tehetett kárt a járműben, és nem sokkal később kopogtattak nála. Közölték a férfival, hogy bűncselekmény gyanúja miatt elő fogják állítani, ám anyja – aki szintén a házban volt ekkor – szitkozódni, hadonászni kezdett és kijelentette, nem hagyja, hogy elvigyék a fiát. Az egyenruhások többször felszólították, hogy hagyja ezt abba, de az asszony nem engedett, akadályozta az intézkedést, ezért úgy döntöttek, őt is beviszik.

Az egyik rendőr igyekezett elhúzni a nőt gyermeke mellől, de az asszony „válaszul” többször próbálta megharapni a karját, majd amikor ki akarták vinni, levetette magát a teraszon lévő lépcső tetejéről és magával rántotta a járőrt is.

A rendőr a könyökén, a vállán és a fülén sérült meg könnyebben. Mivel az érintett egyenruhást magánindítványt nem kívánt előterjeszteni, ezért a nőnek könnyű testi sértés miatt külön nem kell felelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik