Belföld

Félelem és reszketés a pécsi Mikulás-bulin

Joulupukkiból semmit nem lehetett látni, csak a tolongást és a lökdösődést Pécs főterén, több száz kisgyermek sírt és elveszthette a hitét a Mikulásban.

Az igazi finn Mikulás a kezdésnek meghirdetett öt óra helyett háromnegyed hat előtt érkezett meg a Széchenyi térre, és semmi információ nem volt arról, hogy a téren belül hová jön, és az érkezési sorrendet sem lehetett betartani, de az igazi balhé ott tört ki végleg, amikor tíz percet követően el is hagyta a helyszínt – derül ki a BAMA a tudósításából.

Mint írják a szervezők gyakorlatilag bemenekítették a városházára. Kicsit később megjelent annak erkélyén, de legfeljebb a szakálla csúcsát és a kezét lehetett látni. A lapban közölt képeken az is látszik, hogy a rendőrségnek kellett kordonként távol tartani a gyerekeket és a szülőket.

Eddigre azonban már a legtöbben elhagyták a helyszínt, feldúltan, mérgesen, csalódott, vígasztalhatatlan és síró gyerekekkel a kezükben, mert az egészen közel jutókon kívül tényleg nem lehetett semmit látni, hallani.

A lap szerint a Mikulás eredetileg csak Komlóra jött volna, de vélhetően a magas költségek miatt beszállt később Pécs is. Pécsnek és Komlónak is 500-500 eurót kellett volna fizetnie a Mikulásért, de végül árengedményt kapta, és 350-350 euro (108-108 ezer forint) volt a tarifa.

Komlón minden rendben volt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik