Belföld

Bekábulva tört kocsikat egy idős autós Debrecenben – Fotókkal

Elfogtak a rendőrök egy idős férfit, aki a gyanú szerint bódult állapotban vezetett és tört össze kocsikat Debrecenben. Az egyenruhásokat vasárnap késő este értesítették a történtekről, a bejelentő azt mondta, hogy az Akadémia utcában egy sofőr több parkoló autónak is nekiütközött majd elhajtott.

Mind kiderült, az autós cikázott a sávjában, ekkor hajtott neki egy állt autónak, majd egy kereszteződésbe érve, kanyarodás közben csapódott neki egy másik járműnek, amely éppen forgalmi okokból vesztegelt.

debreceni balesetFotó: police.hu

A rendőrök a kapott leírás alapján megtalálták a kocsit, amelyet a Böszörményi úton állították meg. A 71 éves sofőrrel szondát fújattak, de nem színeződött el. Az autós elmondta, nem ivott, de több tablettát is bevett, altatókat és nyugtatókat.

debreceni baleset 2
Fotó: police.hu

Az idős sofőr ellen járművezetés bódult állapotban vétsége miatt indult eljárás – derült ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik