Belföld

Halálos orális szex Győrben: a férfi észre sem vette, hogy a nő megfulladt

24.hu
24.hu

hírmunkás. 2015. 11. 26. 06:32

Az ügyvéd szerint nem történt bűncselekmény.

Mint arról korábban beszámoltunk egy 49 éves nő meghalt miközben élettársát orálisan elégítette ki.  Kiderült, a nőt a kétségbeesett férfi azonnal megpróbálta újraéleszteni, közben pedig riasztotta a mentőket is. A szakszerű segítség ellenére az asszony életét már nem lehetett megmenteni.

A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. Kegyeleti okok miatt a bíróság zárt tárgyaláson vitatta meg a férfi esetét Az ügyvéd szerint nem történt bűncselekmény.

Magyarországon ilyen esetről még nem lehetett hallani. A sértett egyébként semmilyen verbális vagy fizikai jelzést nem adott, így a vádlott a veszélyt nem ismerhette fel. Mivel ilyen eset még nem történt, ezért nem is lehetett erre számítani, gondatlanságról tehát nem lehet szó

árulta el a dr. Szigethy György jogász a Blikknek.

A halálesetet követő boncolás szerint a lassú fulladást egyértelműen az orális szex okozta, amit a férfi elmondása szerint élettársa kezdeményezett.

A lap úgy tudja, hogy a férfi a fővárosba költözött, miután Győrben kiderült, hogy ő a bizarr eset főszereplője.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.