Belföld

Kilenc kiló drogot találtak egy fiatalnál Debrecenben – Videóval

A rendőrök múlt csütörtökön szúrtak ki egy gyanúsan viselkedő 23 éves fiatalt Debrecenben, a Petőfi téri villamosmegállóban. Igazoltatták, a hátizsákjában két csomagot találtak, benne több mint 200 gramm hasisgyantával és ezer euróval. Előállították és kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Felmerült a gyanú, hogy a drogot egy 25 éves debreceni fiatalembertől vette, akit még aznap elfogtak. A csapókerti vasútállomás közelében csaptak le rá, miközben épp kábítószert adott el valakinek. Őt és vevőjét is bevitték, a dílernél 150 gramm hasisgyanta volt, amit az egyenruhások lefoglaltak.

Ezután házkutatást is tartottak nála, pontosabban két, hozzá köthető lakásban. Csaknem 9 kilogramm barna, kábítószergyanús anyag került elő, valamint 31 gramm növényi törmelék, 52 gramm fehér por, 264 gramm gyanta és négy liter olaj, amely a nyomozók szerint új pszichoaktív anyag előállításához kellett. A rendőrök egy szekrényben elrejtve találtak még további 192 gramm gyanús port, amit zselészerű anyaggal kevertek össze, valamint 4 gramm úgynevezett varázsgombát, illetve a drog kiméréséhez használt digitális mérleget.

Még aznap késő este elkaptak egy 23 éves debreceni fiatalt is, akinél további 10 gramm növényi törmelék volt. Ő a gyanú szerint rendszeresen vásárolt a fent említett terjesztőtől.

A 25 éves dílert őrizetbe vették, a bíróság pedig azóta elrendelte előzetes letartóztatását. Vevői szabadlábon védekezhetnek a továbbiakban. A kábítószergyorsteszt egyébként mindannyiuknál azt mutatta, hogy drogot fogyasztottak.

A lefoglalt szereket jelenleg igazságügyi szakértő vizsgálja – közölte szerdán a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olvasói sztorik