Belföld

Utazó bűnözők portyáztak végig több megyét

24.hu
24.hu

2015. 11. 24. 14:39

Többrendbeli, kisebb értékre bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt kezdeményezte az ügyészség négy ember – egy 38 éves szentesi és egy 39 éves szarvasi férfi, valamint egy 31 szarvasi és egy 38 éves orosházi nő – előzetes letartóztatását. A gyanú szerint mindannyian tagjai egy legalább tíz főből álló bűnözői csoportnak, amelynek tagjai Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében „portyáztak”.

A rendelkezésre álló adatok szerint a banda tagjai egymással rokoni kapcsolatban állnak, és betörésekre szakosodtak. Szervezetten dolgoztak, megosztották egymás között a feladatokat és a legtöbb esetben idősek házaiba surrantak be. Átkutatták a helyiségeket, általában pénzt és ékszereket keresve.

A bűnbanda rovására az eddigi információk szerint – 2015. március 24. és augusztus 4. között – legalább harminc bűncselekmény írható, Újkígyóson,   Gyulán,   Orosházán,   Dévaványán,  Körösladányban,   Csongrádon,   Szentesen, Fábiánsebestyénben, Kiskunfélegyházán, Pálmonostorán, Törökszentmiklóson és Berettyóújfaluban is „akcióztak”. Jellemzően egyszerre kettő-négy ember „dolgozott”. Volt, ahonnan végül üres kézzel távoztak de olyan cím is akadt, ahonnan kétmillió forintot loptak el.

A banda tagjai közül ketten már augusztus óta előzetes letartóztatásban vannak. Most lefülelt társaik valamennyien büntetett előéletűek, a férfi gyanúsítottak feltételesen voltak szabadlábon, mindketten különös visszaesőnek minősülnek.

A négy ember előzetes letartóztatását egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel indítványozta az ügyészség, másrészt, mert félő volt, hogy szabadon hagyásuk esetén a még elő nem került bizonyítékokat megpróbálták volna elrejteni vagy megsemmisíteni, esetleg befolyásolni, fenyegetni próbálták volna a tanúkat, ráadásul felmerült a bűnismétlés veszélye is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.