Belföld

Agárdi csecsemőhalál: a nagymama betegsége miatt felfüggesztik a tárgyalást

24.hu
24.hu

2015. 11. 24. 12:01

Idén már biztos, hogy nem lesz ítélet annak a másfél éves agárdi kisfiú ügyében, akit a vád szerint szülei éheztettek halálra. A 24.hu úgy értesült, hogy a nagymama betegsége miatt elmaradnak a jövő hétre tervezett tárgyalások.
Korábban a témában:

A negyedrendű vádlott egészségügyi állapotára való tekintettel el kell halasztanunk az üléseket, így a bíróság első fokon szinte biztos, hogy csak jövőre hirdethet ítéletet – mondta a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője,

aki azt nem árulhatta el, pontosan milyen egészségügyi problémája van a nagyszülőnek. Úgy tudjuk, a bíróság még azokat a hivatalos iratokat várja, ami igazolhatja az idős asszony betegségét.

Mint azt megírtuk, a másfél éves kisfiú 2013 áprilisában halt meg, életéért hosszasan küzdöttek a mentők egy agárdi családi házban. A szülők vállalkozóként dolgoztak, jó anyagi körülmények között éltek, a gyermek félévesen mégis csak hat kilogramm volt, halálakor pedig mindössze négy és fél.

A csecsemő szülei és nagyszülei a nyomozás és a tárgyalások alatt is hárították a felelősséget, de a háziorvos és a család természetgyógyásza szerint sem hibáztak akkor, amikor a csontsovány gyermeket nem küldték kórházba. Az ügyészség a kisfiú szüleit és nagyszüleit, valamint a természetgyógyászt különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja. A háziorvossal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és foglalkozástól eltiltást javasoltak foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Barcelona, 2017. augusztus 17.
A terrortámadásban használt furgon közelében rendõrök Barcelonában 2017. augusztus 17-én, miután a fehér furgon a járdára hajtott és járókelõket gázolt el a katalán fõváros Las Ramblas negyedében. Legalább tizenkét ember életét vesztette, mintegy nyolcvanan megsebesültek. (MTI/AP/Manu Fernandez)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.